A BUX 4,5 százalékkal 15 600 pontra emelkedett kedden, miután a nemzetközi piacokon is folytatódott a fellélegzés, és a forint is erősdni tudott nyugtatólag hatva a részvénypiacra. A vezető részvények közül a nemzetközi hangulattal összhangban az OTP részvénye drágult a legtöbbet. A bankrészvény gyakorlatilag a 15 százalékos limittel emelkedett és 3259 forinton zárt, ami jobb teljesítmény volt a 10 százalék körül dráguló európai bankszektornál. Az emelkedés ráadásul elég magas forgalom mellett zajlott le, ami az OTP esetében 15,8 milliárd forintot jelentett.
A többi vezető részvény esetében jóval korlátoltabb volt az emelkedés. A Mol 1,7 százalékkal 14 750 forintra drágult, míg a Richter 29 610 forintos utolsó ára 1,4 százalékos növekedést jelentett. A kisebbik gyógyszergyártó hasonlóan 1,4 százalékkal drágult, ami kereken 15 000 forintos árfolyamot takart.
A Magyar Telekom viszont csak stagnált, úgy látszik a távoli osztalék miatt, még az 500 forint alatti árszintek mellett sem vonzó a részvény. Kedden a telekomcég 468 forinton zárt.
Az FHB részvényénél az emelkedés jóval limitáltabb volt mint az OTP esetében. Ebben valószínűleg az játszhatta a szerepet, hogy a nagyobbik bankrészvénynél sokkal nagyonn shortzárásra volt szüksége a befektetőknek. Az FHB azért így is 5,8 százalékkal 496 forintra emelkedett. A CIG is jól szerepelt a hét második napján, árfolyama 6,8 százalékkal 689 forintra emelkedett.
A komolyabb forgalmú részvények közül esni nem is esett egyetlen egy sem. Az illikvid papírok közül viszont közel 14 százalékkal csökkent a piacra lépése óta sokat dráguló Biomedical, de a tőkeemelés előtt állót Estmédia is közel 5 százalékkal olcsóbb lett.
