BUX 140366.70 0,92 %
OTP 46080 1,23 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyot ugrott a BÉT forgalma augusztusban

Minden idők harmadik legnagyobb augusztusi forgalmát produkálta a magyar tőzsde az idén. Ráadásul ebben az évben is rekordnak számít a 847 milliárd forintos duplikált eredmény.

2011. szeptember 1. csütörtök, 15:13

Fotó: Dömötör Csaba / Völgyi Attila
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy hónap alatt 46 százalékkal ugrott meg a magyar tőzsde forgalma augusztusban, a megközelítőleg 847 milliárd forintos forgalom ráadásul a tavalyinál is mintegy 18 százalékkal volt magasabb. A forgalom nagyságát az is mutatja, hogy ez minden idők harmadik legnagyobb augusztusi értéke, amit csak 2007-ben, és 2009-ben sikerült meghaladni.

A forgalom növekedését elsősorban az Erstének sikerült kihasználni. A brókercég amely rendre a lista élén végez 100 milliárd feletti forgalommal, az idén az elmúlt időszakban már 100 milliárd forint alatti forgalmat is kénytelen volt elkönyvelni, most 158 milliárdot produkált. A Concorde is visszakuszott 100 milliárd forint fölé, a 129 milliárd forinttal a kibérelt második helyét szerezte meg a társaság. A harmadik helyre viszont a KBC Securities kúszott fel 74 milliárd forinttal, míg a negyedik az Equilor lett éppen lemaradva mintegy 70 milliárd forintos adásvételével. A Wood az ötödik, az Ipopeme a hatodik lett augusztusban.

Részvényforgalom a BÉT-en
(milliárd forint)
I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I-XII.
2000 767 748 754 577 609 430 338 379 533 707 361 604 6 807
2001 354 326 249 196 274 164 140 143 240 232 239 214 2 771
2002 290 237 242 296 276 204 205 213 189 292 233 346 3 027
2003 245 192 233 298 377 427 277 280 356 386 310 311 3 692
2004 256 372 617 589 554 301 258 307 405 459 661 440 5 219
2005 529 857 832 746 608 758 674 677 1089 980 852 1099 9 661
2006 846 985 1232 876 1823 1200 1023 825 983 1200 963 1043 13 001
2007 1502 1227 1233 1360 1448 2125 1958 1856 1359 1254 1183 879 17 384
2008 1400 1175 1175 1035 622 563 812 651 970 1327 692 563 10 985
2009 564 582 675 838 1093 885 916 1230 1009 1004 870 605 10 271
2010 924 743 1340 972 1372 1236 815 718 759 820 857 489 11 045
2011 676 672 602 762 594 523 579 847 5 255
Forrás: BÉT
Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet