Jon Markman, a Markman Capital Insight vezetője múlt héten hírleveléban azt írta, nem akar megijeszteni senkit, de csevegett jópár vezető hedgefund-menedzserrel, akik szerint a piac pont ugyanazt csinálja most, mint az 1987-es összeomlás előtt. A "guruk" véleménye szerint az S&P 500 januári csúcsa egyenlő lehet az index 1987 augusztusi csúcsával, a múlt heti emelkedés pedig a krach előtti, október elején beállított alacsonyabb csúccsal egyezhet meg az indexben.
Az alapkezelők spekulációi szerint ezt március 15-e környékén egy nagy zuhanás követheti majd.
Markman nem csak a grafikonok alapján, de a fundamentumok tekintetében is megpróbálta számbavenni, van-e hasonlóság 2010 eleje és 1987 ősze között. Arra a következtetésre jutott, hogy édeskevés.
Markman sorra veszi, mik lehetnek azok az okok, amik miatt a piac komolyan aggódhatna. Az egyik csoport az olyan kormányzati intézkedéseké, amelyek miatt a befektetőknek drasztikusan át kellene értékelniük a cégekkel kapcsoltos profitelvárásaikat. A másik okot a likviditás hiánya jelentheti, a harmadikat esetleg az az érzés, hogy az emelkedés után az árazások fenntarthatatlanul magas régióba kerültek. További ok lehet a hatalmas költségvetési hiány, a dollár gyors leértékelődése, vagy egy kamatemelés.
Ezek közül kevés áll fenn jelenleg - mutat rá Markman. Szerinte az árazások nem extrémek jelenleg, a kamatok alacsonyak, s a befektetői hangulat sem extrém módon optimista. Úgy véli, a piac tipikus kilábalása rallyn van túl, s jelenleg az emelkedést emészti: a lassan felszáradó likviditás is inkább ennek a jele lehet.
Az S&P 500-as index 1987-ben:
Az S&P 500-as index most:
A grafikonok alapján az 1987-es párhuzam kissé erőltetettnek tűnik, tény azonban, hogy elég fontos szinteken próbál áttörni a vezető mutató értéke. Egyrészt a januári csúcs vélhetően ismét erős ellenállásként funkcionálhat, másrészt nagyjából ezeken a szinteken állt meg a 2000-2003-as medvpiacot követő erőteljes emelkedés, s csapott át bő egy éves oldalazásba az amerikai piac. Ráadásul látható a grafikonon, hogy januárban pont a 2007 őszi csúcs és a 2008 májusi medvpiaci rally csúcsára húzott hosszútávú csökkenő trendvonal parancsolt megálljt a rallynak. Ha a piac leaglább konszolidálódik a mostani szinten vagy esetleg tovább emelkedik, akkor végleg kikerülhet a medve szorításából.
A kérdés tehát az lehet, melyik trend nyer a következő hetekben.
