A Nomura óvatosságra intett a lengyel bankpapírokkal kapcsolatban, mondván a feltörekvő piacokat felröpítő, több mint hat héten keresztül tartó rally során jócskán felértékelődtek a részvények, annak ellenére, hogy a társaságok bevételei és profitja várhatóan csökken az idén a lengyel gazdasági lassulása miatt.
A bankszektor mozgását követő index, a WIGBANK mutató a januári szintekhez képest ugyan még mindig 23 százalékkal alulmúlja a önmagát, ám az február közepe óta jócskán javítani tudott pozícióin. A Nomura szerint a lengyel IMF-hitellel kapcsolatos megállapodást követően indult emelkedést követően - amely az indexet 39 százalék fellendítette - mostanra elérkezett a profitkivét ideje.
A Nomura várakozásai szerint a lengyel bankok mindegyike csökkenő bevételekkel, és a profitmarzsok szűkülésével kell szembenéznie. Erre hivatkozva a brókercég eladásra javasolja a legnagyobb piaci értékkel bíró lengyel bank, a Bank Pekao papírjait, csakúgy mint a Bank Zachodni és a BRE Bank részvényeit.
A PKO Bank Polski részvényeire vonatkozó célárat 17 százalékkal 34 zloty-ra, a Bank Millennium papírjainak célárát pedig 29 százalékkal 3,4 zloty-ra vitte le.
