A 2008. őszi árfolyamzuhanások először a forgalom emelkedését eredményezték, ezt követően az év végén közel 40 százalékkal esett az aktivitás átlagosan. A régiós börzék egymás közötti versenyében a 2008-as harmadik negyedévben még mindig a bécsi tőzsde vezetett, de a varsói már kezdte megközelíteni azt - írja az Equilor ma megjelent elemzésében.
Ez 2008 utolsó negyedében változott meg, amikor a legnagyobb mértékben az osztrák piacon szakadt a forgalom. Ennek köszönhetően pedig 2008. decemberében már a lengyel börze volt a vezető a régióban az euróban mért részvénypiaci forgalom viszonylatában.
Az Equilor megvizsgálta, hogy a négy régiós börzén jegyzett részvények közül melyek azok, amelyekben árfolyamértéken a legnagyobb forgalmat bonyolították a 2009. március havi kereskedési adatok alapján. A vizsgálat kapcsán ki kell emelni, hogy a top 10-ben Bécs és Varsó felülreprezentált, míg a budapesti és a prágai parkett alulreprezentált.
Ez is rámutat arra, hogy a magyar piacon túl is van élet, és nem is akármilyen: a top 10-be egyedüli magyar részvényként az OTP került be, ott viszont az előkelő negyedik pozíciót foglalja el. A legnagyobb aktivitású részvény egyértelműen az Erste Group a régióban, amelyet a lengyel PKO Bank és a szintén osztrák OMV követ. A top 10-ben összességében 4-4 osztrák és lengyel, illetve 1-1 magyar és cseh részvény található - írja a brókercég.
A közép-európai régióban az elmúlt évek statisztikái is alátámasztják, hogy a budapesti börze gyakorlatilag hónapok óta a legalacsonyabb forgalmat tudja felmutatni, miközben a lengyel és az osztrák tőzsdék normál piaci körülmények között jóval nagyobb szeletet hasítanak ki a régiós részvénypiaci forgalomból. Külön kiemelendő a varsói tőzsde iránti növekvő érdeklődés, amit az is támogat, hogy 2008-ban európai szinten, a lengyel börzén történt meg a legtöbb tőzsdei bevezetés.
Különösen figyelemreméltó a kép akkor, ha a BÉT két említett "húzónevét" kivesszük a termékpalettáról, hiszen akkor a teljes részvénypiaci forgalom közel 80 százaléka tűnne el a budapesti parkettről. Ezen intő jelek miatt is célszerű körülnézni más nemzetközi, akár régiós tőzsdéken, melyek közül a varsói, valamint a bécsi börze lényegesen nagyobb forgalmat, azaz likviditást tud felmutatni, mint akár a budapesti, vagy a prágai parkett.
Ez a tény szükségszerűen népszerűvé teheti a lengyel és az osztrák részvénypiacot a közeljövőben a magyar befektetők körében is, nem beszélve a világ legnagyobb forgalmát felmutató amerikai részvénypiacról - vélik a brókercég szakértői.
