A Napi Gazdaság cikke.
- A szakmai kérdésekben való állásfoglalásról korábban úgy nyilatkozott, kis időt kér megválasztása után, a tőzsdére a tőzsdét koncepcióval kapcsolatban mégis elég határozottan foglalt állást a közgyűlésen.
- Jobb egy félreértést az elején tisztázni. Alaposan tájékozódtam, és semmilyen nyoma nincs olyan stratégiai döntésnek, hogy tőzsdére kellene vinni a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-t vagy ilyesmit elő kellene készíteni. Újságok cikkeztek erről a lehetőségről is, döntéshozói fórumon azonban komolyan nem volt szó róla. Ismereteim szerint jelenleg nem gondolkodnak ezen a tőzsde fő tulajdonosai sem.
- Az a napokban megjelent nyilatkozat, amely szerint a BÉT-ről a kereskedést egy egységes platformra terelné a fő tulajdonos konzorcium, nem nyerte el mindenki tetszését.
- Általában öt-nyolc év alatt szoktak informatikai rendszereket leváltani, amelyet ma a tőzsde használ, tízéves. Egyelőre jól működik, lehetőségünk van tehát megfontolni a váltás módját, pontos időzítését. A kibocsátóknak és a többi piaci szereplőnek is előnyösebb lehet ez a konstrukció. Az nyilvánvaló, hogy az egységes kereskedési platform nem jelenti azt, hogy a BÉT feladná az önállóságát. Sőt, a senki által meg nem kérdőjelezett önállóságát sikeresebben tudja gyakorolni egy modern platform segítségével, ami lehetővé teszi, hogy egy regionális szövetség aktív részese is legyen.
- Elődei meglehetősen aktívan lobbiztak a magyar tőkepiac és a BÉT érdekében. Öntől is várható ilyen egyértelmű fellépés a piac fejlődéséért?
- Természetesen, mindig is híve voltam a racionális megoldásokhoz vezető aktív egyeztetéseknek. Arra viszont ne számítsanak, hogy a sajtón keresztül üzengetek az érdekelteknek.
- Egyre kibékíthetetlenebbnek tűnnek a piaci szereplők és a különböző tulajdonosi csoportok közötti ellentétek, kezelhetőek ezek?
- Természetesen kezelhetők. Már az új igazgatóság összetétele is tükrözi, hogy valójában a tőkepiac legfontosabb szereplői között kialakítható az értelmes konszenzus. Logikus, hogy mindenki a saját racionális érdekeit követi, azonban minden eddigi tapasztalatom azt igazolja, hogy a racionalitás mentén az érdekek összehangolhatók. Én ennek jegyében vállaltam a felkérést.
- Számos elődje a BÉT-elnöki szerep után politikai szerepet vállalt, került ki a tőzsde éléről már pénzügyminiszter és jegybankelnök is.
- Nekem nincsenek ilyen ambícióim. Eddig is a pénzügyi szektorban tevékenykedtem, és így lesz ezután is.
