BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mínuszban maradt a Synergon

A harmadik negyedéve is mínuszos lett a Synergonnak, az árbevétel javuló tendenciát mutat, a fedezetek csökkennek, viszont nem kis teljesítmény lenne összehozni a menedzsment egymilliárdos üzemi eredménytervét.

2008. november 19. szerda, 08:57

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Közel 5 milliárd forinttal növelte bevételeit a harmadik negyedévben a Synergon, így szeptember végéig 11,6 milliárdnyi forgalmat mondhatott magának a csoport, ez 7 százalékkal meghaladja a tavalyi év hasonló időszakában elértet - derült ki a társaság gyorsjelentéséből.

A harmadik negyedév árbevétele önmagában harmadával több, mint az egy évvel korábbi, EBITDA szinten azonban még mindig mínuszos a társaság, a július-szeptemberi időszakban 56 millió veszteséget hozott össze ezen a soron, ami jelentős javulás az első félév 200 millió forintot meghaladó negatívumához képest. Ugyanakkor a fedezeti hányad az árbevétel megugrása mellett jelentős romlást mutat, az első félév 32 százalékos szintjéről 24 százalékra olvadt.

Üzemi szinten is veszteséges maradt a cég, az 582 millió forintos szeptember végéig felhalmozott negatívum ledolgozásához, és egymilliárd forintos pluszba fordításához - amely a menedzsment augusztusban megerősített terveiben szerepelt - meglepően erős utolsó negyedévet kellene produkálnia a cégnek. Ez nem kis teljesítmény lenne a jelenlegi üzleti környezetben.

Jó hír, hogy határidős sajátrészvény pozícióin ezúttal nem bukott akkorát a cég, az első félév 700 millió forintot meghaladó mínusza után most csak 90 millió veszteséget hoztak. A pénzügyi műveletek összesen 788 millió forinttal rombolták tovább a profitot, így a csoport összesen 1,4 milliárd forint adózott veszteséget produkált az első három negyedévben.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet