Összesen 32 részvényt sorol fel a top pick-ek, azaz a leginkább vételre javasolt részvények között az ERSTE Bank havi, kelet- és közép-európai piacokra vonatkozó elemzésében. A felsorolt részvények közül a legdrágább is 48,7 százalékkal marad el a bank elemzőinek 12 havi célárfolyamától, az ilyen szempontból legolcsóbb papír, a CA IMMO International-ben pedig több mint 320 százalékos felértékelődési potenciált látnak a bank szakemberei. A top pick-ek között szerepel a Richter csökkentett, de még mindig 38 770 forintos, az OTP az ötödik helyen 8500 forintos és a Mol 22 500 forintos célárral.
A stratégák szerint az eddigi pánikszerű, a tényeket jelentősen túlreagáló mozgások ugyan megszűnnek, ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy jelentős fordulat állna be, és a piacok megtalálták volna az aljukat. Az év eleje óta jelentős összegeket vontak ki a feltörekvő piaci alapokból, ez a tőkekivonás szeptemberben is folytatódott. A hatalmas októberi zuhanást követő felpattanás azonban az elemzés szerint azt jelzi, hogy azért jelentős mennyiségű tőke áll partvonalon arra várva, hogy a helyzet stabilizálódjon, és visszaáramoljon ezekre a piacokra. Az ERSTE a nagy felpattanás után a régióban a magyar piacot alulsúlyozáson tartja az orosz piaccal együtt.
