BUX 143889.34 1,62 %
OTP 46100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Milliókat ígér Gyurcsány programja

A miniszterelnök szerint az MVM, a Szerencsejáték, a Posta és az ÁAK részvényeihez juthatunk hozzá az új tulajdonosi program keretében. A kormányfő szerint "ha jól csinálják" a kisbefektetők, akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet.

2008. február 28. csütörtök, 08:07

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Villamos Művek Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) - ezek azok a cégek, amelyek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint benne lehetnek az új tulajdonosi programban, vagyis amelyekben kisebbségi részesedést szerezhet majd a lakosság. A miniszterelnök a TV2 Mokka című, szerda reggeli műsorában sorolta az említett potenciális vállalkozásokat.

A Volánok esetében viszont nem gondolkodnak ilyen konstrukción, ami érthető is. Az előzetes adatok szerint tavaly a 24 cégből négy volt üzemi szinten eredményes, a többi veszteséges - tudtuk meg Saslics Elemértől, a Volán Egyesülés vezérigazgatójától -, a cégek összesen mintegy nyolcmilliárdos mínuszt halmoztak fel.

Bizonyos szempontból piacképesebbnek tűnik a Magyar Posta, amely az elmúlt években rendre nyereséget produkált, s amelynek privatizációja korábban is időről időre felmerült. A 13,48 milliárd forintos jegyzett és 70,8 milliárdos saját tőkével rendelkező Posta 2006-ban a 174,5 milliárd forintos bevétel mellett 5,9 milliárdos üzemi és 1,89 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el. Ugyanakkor a 3-4 százalékos bevételarányos nyereség nem igazán mondható attraktívnak, ráadásul költségeinek kétharmada bérjellegű kiadás, ami szintén nem igazán jellemző a tőzsdén lévő társaságokra. Szakértők szerint az viszont némileg a Posta mellett szól, hogy - épp arra hivatkozva, még nem készült fel a társaság a nemzetközi piacon való megmérettetésre - a korábbi 2009 helyett 2013-ig monopóliumot élvez bizonyos küldemények piacán. A jogszabályi alapjai meglennének a Posta privatizációjának, hisz a törvény szerint 25 százaléka értékesíthető, ugyanakkor Európában sem jellemző a posták magánosítása.

Az ÁAK privatizációja sem új keletű, 2006 májusában Kóka János, a közlekedési tárca akkori vezetője állt elő a gondolattal, amelynek során a kormány 30 milliárd forintnyi tőkét akart tőzsdei tőkeemeléses privatizációval bevonni. Kóka akkori várakozásai szerint 20-40 százalék közötti tulajdonrész értékesítésével valósulhatott volna meg a terv, szerinte az "áldásadás után" körülbelül 6 hónapra lett volna szükség a cég részleges privatizációjához, amiből eddig nem lett semmi, a forrásokat akkor más csatornán szerezték be. Az ÁAK 2006-ban 6,5 milliárd forint adózás előtti nyereséget produkált, s némileg veszített korábbi pozíciójából azzal, hogy túladott a másik autópálya-üzemeltetőben meglévő 40 százalékos részesedésén, ráadásul ezzel egy tőle immár teljesen független versenytárs jelent meg a piacon. Az ÁAK értékét viszont legfeljebb csak mérsékelte a mostani tranzakció, ha ugyanis sikerül egy hosszú távú - 20-25 éves - sztrádaüzemeltetési szerződést kötnie az állammal és emellett minél többet sikerül kihozni a díjszedés lehetőségéből, akkor - megfigyelők szerint - jelentős értéket képviselhet a társaság a befektetők számára.

Az új tulajdonosi programba kerülő cégek megnevezésére egy ideig várni kell, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. még dolgozik azon a feladaton, amelyet a Pénzügyminisztériumtól kapott, vagyis hogy március végéig tegyen javaslatot azokra a vagyonelemekre, amelyek részei lehetnek ennek - tudtuk meg. A döntést majd a Pénzügyminisztérium, illetve a kormány hozza meg. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács feladata a középtávú vagyongazdálkodási stratégia elkészítése, mégpedig február végéig, ami ekkorra épp az új tulajdonosi program miatt minden bizonnyal nem lehet teljes körű.

Hivatalos lista tehát még nincs, Gyurcsány viszont már azt is elmondta a TV2 műsorában, hogy a tervek szerint egy ember legfeljebb egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne, 10-15 százalékos kedvezménnyel. Jegyzéskor a teljes összeg 5 százalékát, nagyjából 40 ezer forintot kellene befizetni. Gyurcsány szavai szerint - "ha jól csinálják" -, akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet - írta az MTI-Eco.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet