BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

További gyarapodásra számít az OTP

Az idén 15,3 százalékkal 221,3 milliárd forintra emelkedhet az OTP Csoport adózás előtti eredménye, a nettó eredmény pedig 184,7 milliárd forintot tehet ki - mondta Spéder Zoltán alelnök a tavalyi gyorsjelentést kommentáló sajtótájékoztatóján.

2006. február 14. kedd, 10:27

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ez 3,29 százalékos eszközarányos és 30,1 százalékos tőkearányos megtérülést jelentene a banknak, a tavalyi 3,38, illetve 32,3 százalék után. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a bankcsoport 2005-ös teljesítményéről szólva elmondta: az akvizíciós területen kissé az elképzeltek alatt teljesített a bank, az Ukrsotsbank esetében ötszörös könyv szerinti ajánlat is kevésnek bizonyult.
A múlt évben egyébként a leányvállalatok adták a hitelállomány 23,3 és a betétállomány 24,6 százalékát, míg a bankcsoport eredményéhez 10,5 százalékkal járultak hozzá. Az idén Romániában várható a legnagyobb fejlesztés. Az ottani OTP-leány a jelenlegi 30 fiók után további 39 egység megnyitását tervezi, s terve szerint a romániai hálózata hamarosan 200 tagú lesz.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet