A Merill 34 ezres Richter célára igen csak optimista hangulatot teremtett a gyógyszerszekcióban, a nagyobbik gyógyszergyár kurzusa közel ezer forinttal 27 900 forintra hízott, míg az Egis árfolyama 500 forinttal került feljebb, itt 18 300 forinton forognak a papírok. Az OTP - 17 milliárdos forgalommal - a korábbi mínusz után már a 6500 forintot is elérte, míg a Matáv 8 forinttal 810 forintra drágult. Nem maradt ki a jóból a Mol sem, itt a plusz 90 forint, így az árfolyam most 15 495 forinton áll.
Tovább csökkent májusban a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójának forgalma, a duplikált adat az elmúlt hónapban valamivel meghaladta a 607 milliárd forintot.
Az OTP Európa egyik legsikeresebb bankja, tőkearányos nyeresége a legmagasabb volt tavaly a kontinensen. A csoport növekedési kilátásai a következő 4-5 évben mindenképpen kedvezőek, így a tulajdonosoknak sem lehet érdekük egy ellenséges kivásárlási ajánlat támogatása - nyilatkozta a Népszabadságnak Spéder Zoltán a bank alelnöke.
Látványosan tovább erősödik a dollár a devizapiacon. A zöldhasú kurzusa a tegnap délutáni árfolyamnál több mint két forinttal áll magasabban.
Az idei első negyedévében - előzetes adatok szerint - a kivitel volumene 8, a behozatalé pedig 5 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi mérleg hiánya 140 milliárd forint volt, 48 milliárd forinttal kevesebb, mint 2004 első negyedévében.
Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Mary-Ker Kft. a Fővárosi Ítélőtábla napokban hozott jogerős ítélete ellen, amelyben a bíróság a cég és a Gyermely Rt. között 1998 óta tartó, a Korona tészta csomagolása miatt kipattant „tésztaháborút” zárta volna le.
A Jukosz már válaszolt is a moszkvai bírság ítéletére, amely a cég egykori első emberét, Mihail Hodorkovszkijt és Platon Lebegyevet egyaránt 9 év munkatáborral büntette. Az olajcég 324 milliárd rubelt (11,53 milliárd dollárt) követel a kormánytól a Juganszknyeftyegaz kényszerárverése által okozott károk megtérítésére. Az ügyben az első meghallgatást június 16-án tartják egy moszkvai bíróságon.
Az PMI adatok tanúsága szerint az áprilisi visszaesés után májusban sem kapott erőre az eurózóna feldolgozóipara.
