A 9 százalékos árbevételnövekedés mindenképpen kedvező eredmény, mivel a csoport az előző negyedévekben csupán 3-4 százalékos növekedést tudott elérni.A műsorszórás szegmens árbevétele 11 százalékkal, a távközlésé 9 százalékkal emelkedett. Míg az előbbi a félév végi indexhatás, az utóbbi a Sulineten realizált bevétel növekedés eredménye.
Az AntennaMikro bevétele némileg csökkent az előfizetőszám visszaesése miatt. A negyedév során csökkentek az üzleti tevékenység ráfordításai (11 százalékkal), valamint az egyéb üzemi költségek (29 százalékkal). Az előbbinek oka, hogy a tornyok üzemeltetése átkarült az Antenna Torony Rt-hez, így a költségeket az általános és üzemi költségek között számolják el, ami 22 százalékkal nőtt. Az egyéb üzemi költségek esetében a bázisszint magyarázza a csökkenést, tavaly ugyanis az előfizetőszám mérséklődésévsl magas volt a tárgyi eszközök értékcsökkenése.
A csoport mérleg szerinti eredménye 26 százalékkal elmarad a 2004. első negyedéves eredménytől, megközelíti az 1 milliárd forintot. Ennek fő oka a tavalyi egyszeri részesedés értékesítésből (Eutelsat S.A.) származó árfolyam nyereség, ami akkor meghaladta az 1 milliárd forintot.
Jelentős eltérést mutatkozik a kamatkiadásokban az aktuális és az előző év azonos időszak vonatkozásában: a Vodafone részesedés értékesítésből származó bevétel révén ugyanis csökkentette a csoport hitelállományát 2004-ben, így a kifizetett kamat összege 611 millió forinttal volt kevesebb ez év első három hónapjában a tavalyi 670 millió forintnál.
