BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

BÉT: mérséklődéssel indult a hét

Fél százalékos csökkenéssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX. A vesztes blue chip kétes értékű címét az OTP hódította el.

2004. július 19. hétfő, 18:12

Az uborkaszezonnak megfelelően lanyha kereskedés folyt a Budapesti Értéktőzsdén a hét első kereskesési napján: alig 2,7 milliárd forint értékben születtek kötések. A BUX délelőtt még a 11 600 pontos szint fölé is benézett, ezután azonban folyamatosan lefelé vezetett az útja. Fél ötkor 11 482,27 ponton állt meg a mutató, ami csaknem fél százalékos mérséklődést jelent. A vezető részvények közül az OTP vezette a lejtmenetet, a hitelintézeti részvény 1,4 százalékot veszített értékéből és 4 255 forinton állapodott meg. Mérséklődéssel fejezte be a napot a Mol is, mely 0,7 százalékos mínuszt elkönyvelve 8 195 forinton nyugodott le. A Matáv és a Richter egyaránt 0,7 százalékkal növelte értékét, így előbbi 852, utóbbi pedig 18 755 forintot ért nap végén. Az econet két forinttal esett vissza, így már csak 92 forintot ér, míg a Fotex 8 forintot, azaz több mint öt százalékot veszített értékéből.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet