Mérséklődéssel zárták a napot a nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a négy napja mérséklődő olajárak nyomán lefelé baktató olajpapírok ezúttal a szokásosnál nagyobb súllyal nyomták a mélybe a mutatókat. A szektor részvényeire az is ránehezedett, hogy a J.P. Morgan leminősítette a Royal Dutch/Shell papírját. A dohánygyártók részvényei szintén sokat veszítettek értékükből, a felröppent pletykák szerint ugyanis a brit kormány meg akarja tiltani a nyilvános helyen történő dohányzást, a Gallagher pedig a kontinentális értékesítés nehézségeire panaszkodott. Londonban nagyot zuhantak a gyógyszerszektor árfolyamai is, a Commerzbank Securities szerint ugyanis a GlaxoSmithKline új rákgyógyszere korántsem tűnik olyan multimilliárdos bombaüzletnek, mint amilyennek korábban a cég beállította. A Reuters részvénye is lejtőre került, több elemző is csökkentette ugyanis a céggel szemben támasztott idei elvárását. Üdítő kivétel volt a piacon a Nokia részvénye, miután a Goldman Sachs szerint nem lesz olyan borzalmas a második negyedév a Nokia számára, mint azt az áprilisi poriftriadó sejteni engedte.
