BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elhalasztották az E.On kiszorítását

A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. igazgatósága bejelentette, hogy az E.On Hungária Rt. meghosszabította az általa kibocsátott nyilvános vételi ajánlatot július 5-ig, mind a Dédász, mind az Édász és a Titász részvényeit illetően.

2004. június 22. kedd, 17:34

A módosítás következtében a Dédász Rt. igazgatósága a 2004. június 15-én meghozott határozatát 2004. június 22-én hatályon kívül helyezte és új határozatot hozott, amelynek értelmében a Dédász Rt. által kibocsátott valamennyi olyan „A” sorozatú törzsrészvényt 2004. július 6-i hatállyal érvénytelenné nyilvánít, amely 2004. július 5. napjáig bezáróan nem kerül
felajánlásra az E.On Hungária Rt. javára, és ezen időpontig nem írják jóvá az E.On Hungária Rt javára a KELER Rt-nél vezetett számláján.

Az igazgatóság a határozatában foglalt érvénytelenítés maradéktalan végrehajtására az értékpapír számlavezetők közreműködése hiányában nem képes, ezért az értelmezési vita jogerős bírósági ítélettel vagy más megnyugtató és hitelt érdemlő módon történő elbírálásáig mindazon részvényesek részvényesi jogait elismeri és a részvényesi jogaik gyakorlását lehetővé teszi, amely részvényesek igazolni tudják, hogy értékpapírszámlájukon Dédász-papírokat tartanak nyilván, azaz azok - részvényes tiltakozása miatt - nem lettek transzferálva az E.On Hungária Rt. javára.

A Dédász Rt. igazgatósága felhívta a figyelmet arra, nincs lehetősége mérlegelni és elbírálni, hogy az E.On Hungária Rt. vételi joggyakorlása jogszerű és érvényes volt-e. A másik két áramszolgáltató, az Édász és a Titász szintén arról számolt be, hogy az E.On meghosszabította a nyilvános vételi ajánlatát.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet