Úgy tűnik a Budapesti Értéktőzsdén is megkezdődött az uborkaszezon: a befektetők érdeklődése ugyanis minimális volt kedden. Az 5,5 milliárd forintos forgalomból az OTP 60 százalékot kaszált, míg a többi blue chip közül egyik forgalma sem érte el az egymilliárd forintos álomhatárt. A hitelintézeti papír árfolyama 0,2 százalékkal emelkedett és 4 169 forinton zárt, míg a tegnap gyengálkedő Richter 0,5 százalékkal 19 400 forintig hízott. A Matáv árfolyama lejtőre került, 1,2 százalékos mínusszal 820 forintra csúszott vissza. A Mol kurzusa 0,2 százalékkal 7 790 forintra mérséklődött. Az FHB árfolyama viszonylag nagy forgalom mellett 0,2 százalékkal visszaesett, az Egis azonban 1,3 százalékkal felfelé korrigált.
