Stanley Fink, a Man Group vezérigazgatója tavaly saját bevallása szerint 6,9 millió brit font jövedelemben, illetve jutalomban részesült. Ez azonban nem minden. A világ legnagyobb befektetési alapkezelőjének első embere ezen felül 73 millió font értékben birtokol részvényeket, míg a cég elnöke Harvey McGrath 100 millió fontos csomag tulajdonosa. A befektetési alapok manapság a pénzügyi éra leggyorsabb ütemben bővülő üzletágának bizonyulnak, az alapkezelők pedig ennek megfelelően remekül teljesítenek. A menedzserek általában két százalékos kezelői díjért dolgoznak, majd 20 százalékos hasznot húznak az alap teljesítményéből, így igazán nem kirívó Mr. Fink bérezése, aki a 395 000 fontos alapfizetése mellé négymillió font jutalmat és 2,4 millió fontnyi részvényt kapott a tavalyi év során.
