BUX 132492.25 0,34 %
OTP 41270 0,46 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A célegyenesben is erős a BUX

Fél órával zárás előtt a BUX 3,1 százalékos előnyben 10 762 ponton állt. A nyugat-európai indexek ezzel szemben behúzták a féket, a Footsie 0,2, a DAX 0,4 százalékos pluszban állt, a CAC-40 viszont visszatért hétfői záróértékére. A DJIA 0,3, az S&P-500 0,4, a Nasdaq 1,0 százalékkal hízott.

2004. május 18. kedd, 16:01

Az OTP piacán tegnap már maga a bank is erősítette a vevői oldalt, a közgyűlési felhatalmazás alapján ugyanis a társaság 123 ezer darab sajátrészvényt vásárolt. A papírokhoz 3815 forintos átlagáron jutott hozzá a bank. Mint minden évben, idén is élt részvénylehívási lehetőségével az OTP vezérkara. Csányi Sándor részvénycsomagja 200 ezer darabbal bővült, az elnök-vezérigazgató immár 1 millió 974 ezer 945 OTP papír tulajdonosa, melyek értéke a részvényárfolyam száguldásának köszönhetően megközelíti a 8 milliárd forintot. A vezérigazgató-helyettesek 115-158 ezer részvényt hívtak le, amivel 11 millió alá csökkent a bank sajátrészvény-állománya. Meglepő módon a Wolf László, az utóbbi időszak sikeres akvizíciót levezénylő vezérigazgató-helyettes eddig nem élt opciós jogával.

Az idei év első negyedévében az integrált takarékszövetkezetek mérlegfőösszege 18,71 százalékkal 793,4 milliárd forintra növekedett, míg a 159 takarékszövetkezet összesített adózás előtti eredménye 15 százalékos bővüléssel megközelítette a 2,8 milliárd forintot. Szőke András elnök-ügyvezető tájékoztatása szerint az idén minden remény megvan arra, hogy a takarékszövetkezeti integráció profitja 30 százalékkal múlja fölül a 9,88 milliárd forintos 2003. évi adatot.

Milliárdokba kerülhet a sorkatonaság sorozórendszerének fenntartása, ha az a jövő évre is áthúzódik - hangzott el a honvédelmi minisztérium délelőtti sajtóbeszélgetésén.

A Matáv többségi tulajdonosaként ismert Deutsche Telekom AG Kelet-Európát állítja növekedése fókuszába - idézte Kai-Uwe Ricke vezérigazgató Kölnben elhangzott szavait a Dow Jones News.

Nagyot esett a német ZEW gazdaságkutató befektetői várakozásokat tükröző bizalmi indexe májusban: az előző havi 49,7 pont helyett csak 46,4 pont lett. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 49 pontot vártak.

Áprilisban az előző havi 1,7 százalékról 2 százalékra nőtt az eurózóna év/év alapon mért inflációja, ezzel elérve - idén először - az Európai Központi Bank által megszabott felső határt.

A Siemens AG egyelőre nem tudja megbecsülni a budapesti 4–6-os vonalra is szánt Combino típusú villamosaival kapcsolatos problémák pénzügyi terheit. A német gépipari és elektronikai konszern cégnek a kerékművek kivételével mind a 450, világszerte értékesített hibás villamost újjá kell építenie.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet