BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Két napig tartott a csoda

A nyugat-európai tőzsdeindexek két nap lendületes emelkedés után délnek vették az irányt, ahogy a befektetők realizálták profitjukat.

2004. április 6. kedd, 18:36

Véget ért Nyugat-Európában a rövid életű rally, a múlt hét végén támadt látványos emelkedés kedden profitkivétbe torkollt. A befektetőkre elsősorban a Nokia ijesztett rá, a világ egyes számú mobilkészülék-gyártója ugyanis profitriadót fújt, aminek következtében a Nokia-papír árfolyama több mint 15 százalékkal zuhant vissza. A céget chipekkel ellátó STMicroelectronics részvényének kurzusából "alig" öt százalék párolgott el. Meglepő módon a rivális Ericsson jegyzése is lefelé csúszott, pedig a Nokia térvesztésének a svéd cég lehet az egyik nagy nyertese. A Bayer árfolyama szemben haladt a trenddel a gyógyszergyártó ugyanis jó hírekkel szolgált új rákgyógyszerének amerikai engedélyeztetéséről. Felfelé mozgott az energiapapírok jegyzése is, immár második napja, ám Londonban ez is kevés volt a boldogsághoz. Bár az FTSE-100 a kontinentális társakhoz képest csak minimális mínusz szedett össze zárásra, a gyengélkedő biztosítási részvények nem engedték, hogy az utazási szektorban mutatkozó pozitív korrekció a nyertes oldalra segítse a vezető indexet.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet