BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Európai összefoglaló

A Footsie kimaradt a besszből

2004. március 30. kedd, 18:53

A hétfői emelkedés után a befektetők hamar realizálták nyereségüket, így a nyugat-európai tőzsdebarométerek a negatív oldalon fejezték be a napot. Az FTSE-100 azonban így is erősödéssel tudott zárni.
A nyugat-európai befektetők hamar realizálták hétfőn elért profitjukat, újabb emelkedésre esélyt sem kaptak a vezető tőzsdeindexek. A piacot meglehetősen elkeserítette, hogy Raffarin francia kormányfő kénytelen új kormányt alakítani a hétvégi szánalmas választási szereplés után, újabb jeleként annak, hogy az európai gazdasági fejlődés nem a kitűzött úton halad. Az ország üzleti morálja ugyanakkor változatlan szinten maradt, igaz elsősorban az euró gyengülésének köszönhető a mérséklődés elmaradása. A Deutsche Telekom árfolyama megsínylette, hogy a társaság módosított az idei évi eredménycéljain. A Swiss Life papírja rövid időre több mint 10 százalékos mélységbe zuhant, miután a biztosító közzétette: részvény- és kötvénykibocsátással kíván elegendő tőkére szert tenni ahhoz, hogy megtarthassa a Banca del Gottardot. A részvény nap végére azonban visszatalált a pozitív oldalra, miután a befektetők értékelni kezdték a társaság a vártnál jobb 2003-as eredményekkel rukkolt elő. Londonban azonban nap végére visszatért az optimizmus a tőzsdére, így záráskor a pozitív oldalon találta magát az FTSE-100. A magas olajár immár második napja segíti nyereséghez a nagy olajpapírokat, a BP és a Shell papírja ismét élen állt az erősödésben.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet