A blue chipek közül a Matáv 1 forinttal gyengült, a Mol 40, az OTP 45 forinttal drágult, míg a Richter stagnált.
A PSZÁF elutasította a TEBÉSZ azon kérését, hogy az érdekvédelmi szervezet a számára eddig be nem mutatott iratokba betekinthessen. A TEBÉSZ természetesen bíróságon támadja meg a felügyelet határozatát.
Pénteki záróértéke körül forog a hazai fizetőeszköz a bankközi devizapiacon, a szereplők a kamatdöntésre és az MNB prognózisára várnak. Kedvezőtlen esetben akár 265-ig is drágulhat az euró.
A mai inflációs jelentésben az MNB felfelé módosítja a 2005 végére vonatkozó inflációs előrejelzését - vélik egyöntetűen a NAPI Gazdaság által megkérdezett elemzők. A szakértők szerint a monetáris tanács változatlanul hagyja az alapkamatot.
A 2003. év során a fontosabb népmozgalmi mutatók kedvezőtlen irányban változtak: csökkent a házasságkötések száma, kevesebb gyermek született, és többen haltak meg, mint egy évvel korábban - derül ki a KSH jelentéséből. Az elmúlt esztendőben az előzetes adatok szerint mintegy 15 ezer fővel emelkedett az országban élő külföldiek száma, ezzel együtt a népesség lélekszáma 10 142 ezer főről 10 117 ezerre csökkent.
A Fidesz gazdasági kabinetje szerint az inflációt jóval meghaladó az év eleji gázár-emelkedés, ám az MSZP gazdasági kabinetje cáfolja ezt az állítást.
A Parlament előtt tüntetett szombaton több száz Baumag-tulajdonos. Az ingatlan-szövetkezet tagjai attól tartanak, a társaság vezetése kiárusítja a céget.
Százmillió forintot különített el a szaktárca a "nép ügyvédei" díjazására, a vállalkozó kedvű jogászoknak a piaci átlagnál jóval kevesebb, óránként kétezer forint ütheti a markát.
Több közép- és kelet-európai ország közül rövidesen Magyarországon is kínál adat- és hangátviteli szolgáltatásokat a Cesky Telecom - írja a Világgazdaság.
A Wizz Air, Európa új diszkont-légitársasága pénteken bázisrepülőtér-szerződést írt alá a Budapest Airport Rt.-vel - írja a NAPI Gazdaság.
