A tegnapi bóbiskolás után ma némileg megélénkült a Budapesti Értéktőzsde, a nap folyamán közel négymilliárd forint értékben születtek kötések. A BUX napközben szűk, hetven pontos sávban mozgott; a 9 535 pontos csúcsról, melyet 11 óra körül ért el, folyamatosan lefelé vezetett az út. Fél öt előtt néhány perccel úgy tűnt, a negatív oldalon zár az index, ám az utolsó roham megdobta a mutató szintjét, így az kedden 17,83 ponttal, vagyis 0,19 százalékkal emelkedett és 9 488,11 ponton zárt. A vezető részvények közül a Matáv napközben 809 forinton is járt, ám előnye zárásra egy forintra olvadt, így 801 forinton fejezte be a napot. Az OTP árfolyama délelőtt megközelítette a 2 750 forintot, a fél ötre azonban visszacsúszott a 2 710 forintos szintre, igaz ez is 0,6 százalékos előnyt jelentett. A Richter alig 0,2 százalékkal hízott, ám ezzel elérte a 25 000 forintos határt. A Mol nagy forgalom mellett 6 350 és 6 400 forint közt ingadozott, ám a nap végi jegyzés 0,3 százalékkal elmaradt az egy nappal korábbi szinttől. Jó napot zárt a Rába, a Synergon és a Pannonplast, sorra 9,8; 7,4, illetve 3,4 százalékos emelkedést produkálva, míg a Titász 0,6 százalékkal hízott. Szektortársa, a Démász azonban 0,7 százalékot veszített értékéből.
