A Synergon 1999-es debütálása óta először vezettek be ma új céget a Budapesti Értéktőzsdén. A kárpótlási jegyek kivonására létrehozott Forrás Rt. tőzsdei nyitányára bázisárat nem állapítottak meg. A cég legfőbb értékét a 8 milliárd forintos készpénzállomány, illetve az Antenna Hungária Rt.-ben meglévő 10 százalékos részesedés jelenti. Egy részvényre 890 forint készpénz jut.
A Forrás Rt. napokban nyilvánosságra hozott tulajdonosi szerkezete szerint a legtöbb részvénnyel az ÁPV Rt., míg a legtöbb szavazattal az Arago Rt. rendelkezik.
Tegnap helyi idő szerint délután 4 óra körül New Yorktól Detroiton és Clevelanden át Torontóig és Ottawáig számos egyesült államokbeli és kanadai várost áramszünet sújtotta, tízezrek rekedtek a metrókban, milliókat kellett evakuálni a hivatalokból. A tőzsde már épp bezárt, de a zárás utáni kereskedési rendszert már érintette a csapás.
New York repülőtereit lezárták - lassan helyreáll a rend - , az utcai forgalmat megbénította a tömegközlekedési eszközök leállása, illetve a közlekedési lámpák hiánya. A telefonhálózat összeomlása arra legalább jó volt - idéznek helyi megfigyelőket a hírügynökségek - , hogy az emberek kevésbé tudták riogatni egymást azzal, amire először mindenki gondolt: terrortámadás.
Ennek valószínűségét a szakemberek hamar kizárták, az első vélemények szerint egy pennsylvaniai atomerőműben történt valami baj, ami miatt leállt az áramszolgáltatás, s ez aztán automatikusan végigfutott egy csaknem 10 ezer négyzetkilométeres terület egész hálózatán. Más hírek szerint a kiinduló pontot a Niagaránál kell keresni, ahol a villám csapott bele egy erőműbe.
Becslések szerint az áramszünet miatt 61 ezer megawatt kapacitás esett ki, ez 49 millió háztartás ellátásához elegendő. Ez azt jelenti, hogy a mostani áramszünet nagyobb az 1965. novemberinél, amelyet 30 millióan szenvedtek meg az USA keleti részén. A friss hírek szerint fokozatosan kapcsolják vissza az áramot az érintett területeken, de lehetnek olyan térségek - például Detroit és vidéke - , ahol vasárnapig várni kell az ellátás helyreállítására.
Első fokozatú védelmi készültséget rendeltek el a paksi atomerőműben - értesült a Népszabadság. Az erőmű a százéves legalacsonyabb vízszint alá van tervezve - nyilatkozta Hetzmann Albert, az erőmű vezérigazgató-helyettese a lapnak - , az utóbbi húsz évben a mostanit csak kétszer közelítette ezt meg a Duna vízszintje (1983-ban és 1991-ben). A kritikus mértéktől a mostani szint is messze van, s ha tovább apad a víz, pótszivattyúkat állítanak üzembe. Az első fokoztaú védelmi készültség gyakoribb ellenőrzéseket, méréseket, több szivattyúzást jelent.
A tartós kánikula miatt a Duna Paksnál 25 foknál melegebb, s ez azt jelenti, hogy a turbinákat túl meleg vízzel hűtik, amelyet ráadásul 7-8 fokkal melegebben engednek vissza a folyóba. A vízhozam azonban megfelelő, ráadásul most négy helyett csak két blokk termel áramot, így ez nem jelent problémát.
Megtévesztő a tőkepiaci felügyelet által kiadott, a Pillér I befektetési alap átalakulásával kapcsolatban kiadott közlemény - véli a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ).
A szervezet szerint ugyanis félrevezetheti a befektetőket, hogy az alap futamidejének meghosszabbításáról szóló rész csak a határozat indoklásában jelent meg, ez viszont nem szerepel a Magyar Tőkepiacban lehozott szövegben (a PSZÁF honlapján tekinthető meg). A TEBÉSZ így a Pillér I jegyeivel való tőzsdei kereskedését felfüggesztését kéri mindaddig, amíg a PSZÁF a határozatot egyértelművé nem teszi és nyilvánosságra nem hozza.
Az alapkezelő Prudent-Invest Rt. kérésére a tőkepiaci felügyelet egy évvel meghosszabbította a PILLÉR Első Ingatlanbefektetési Alap futamidejét, amely így 2004. december 31-én jár le - derült ki a PSZÁF mai közleményéből.
A Prudent-Invest áprilisi igazgatósági ülésén döntött a hosszabbítás mellett és fenntartotta magának a jogot, hogy további egy alkalommal újra egy évvel növeljék az alap futamidejét.
A K&H Equities cáfolta a sajtóban a tegnapi napon, a brókercégnél folyamatban lévő ügyfélegyeztetések menetéről megjelent valótlan állításokat. A brókercég közleménye szerint az Equities sohasem közölt ügyfeleivel olyan tartalmú állítást, miszerint a brókercég az általa jogosnak elismert ügyfélköveteléseket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének határozatára hivatkozva csak abban az esetben fizeti ki, ha az ügyfelek minden más, az Equitiesszel szemben támasztott követelésükről lemondanak. Az ügyfélértesítő levelek sem tartalmaztak soha olyan rendelkezést, mely szerint az ügyfelek részére történő kifizetés feltétele az, hogy "minden más igényükről lemondanak".
A kiküldött értesítőkben az ügyfél arról nyilatkozhat, hogy az Equities elszámolásában foglaltak a valóságnak megfelelően tükrözik a Társasággal folytatott ügyleteit és az azok alapján fennálló követelését; továbbá az elszámolásban foglaltakon felül a Társasággal szemben semmilyen követelése nem áll fenn, vagy - amennyiben az egyenlegben szereplő adatokkal nem ért egyet - személyes egyeztetések keretében az ügyfélnek lehetősége van arra, hogy a brókercéggel teljes körű számlatörténet egyeztetést folytasson.
Amennyiben a személyes egyeztetések során a felek álláspontja csak részben egyezik meg, akkor az Equities az egyező rész vonatkozásában - és csak abban - lehetőséget biztosít az ügyfelek részére történő transzfer, valamint átutalási megbízás teljesítésére.
Muskovszky Gábor ügyvéd korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Muskovszky Ügyvédi Irodát felkereste a K&H Equities két olyan ügyfele, akik azt állítják, hogy a brókerház az általa is elismert követelést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatára hivatkozva csak akkor fizeti ki nekik, ha minden más igényükről lemondanak - Az esetekről azok az ügyfelek tájékoztattak, akik ezt az információt a brókerháztól kapták - mondta el Muskovszky Gábor.
Muskovszky Gábornak az MTI-hez faxon elküldött levelében ez állt: "A PSZÁF jogellenesen hozott határozata alapján a K and H Bank nem fizeti ki a KH Equities által egyértelműen elismert követeléseit sem az ügyfeleknek, csak abban az esetben, ha az ügyfél minden további igényéről lemond". Kitér arra is, hogy a PSZÁF korábbi eljárása eredményeként felderítette "az 1998-1999-2000-ben a K and H Brókerház Rt.-nél folytatott jogellenes gyakorlatot, s egy alkalommal pénzbírságot is kiszabott, de erről a nyilvánosságot nem tájékoztatta".
Az ügyvéd szerint "így az ügyfeleknek lehetőségük sem volt arra, hogy a jogellenes gyakorlatról tudomást szerezve a pénzük kivonásáról döntsenek, jóllehet a korábbi Lupis Brókerház, Postabank és Ybl Bank ügyek ismeretében nyilván jó néhány ügyfél ezt tette volna, jelentősen szűkítve ezzel a sértettek körét". A PSZÁF-nak ez a magatartása "bizonyos elemeiben zsaroló jelleget mutat", és felveti a felügyelet kártérítési felelősségének kérdését is.
"A 2000-től elmulasztott ellenőrzések miatti felelősséget a PSZÁF vezetője megpróbálja az ügyfelekre hárítani, mikor az ügyfeleket együttműködő tettestársaknak állítja be nyilatkozataiban" - állt a levélben. Az ügyvéd szerint fentiekkel ellentétben, önmagának ellentmondóan a felügyelet arra hivatkozik, hogy nincsenek eszközei az ilyen és hasonló jellegű cselekmények felderítésére. "Felmerül a kérdés, ez esetben mi szükség van a PSZÁF-ra" - zárult a levél.
