A húsvéti szünet miatt rövidebb üzleti hetet elégedetten zárták a New York-i értéktőzsde szereplői, a Dow (DJIA) 1,6 százalékkal, míg a Nasdaq közel 5 százalékkal emelkedett négy nap alatt. A DJIA csütörtöki újabb 1 százalékos emelkedésével lassan megközelíti egy évvel korábbi értékét.
Nemzetgazdasági átlagban 2003 első két hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 17,3 százalékkal, a reálkereset (4,6 százalékos fogyasztóiár-index növekedést feltételezve) 15,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Mindössze 5 magyarországi településen voltak többségben az EU-csatlakozást ellenző szavazók a múlt szombati népszavazáson, ugyanakkor a nem-szavazatok száma közülük sehol nem érte el az ötvenet – adta hírül az Országos Választási Iroda (OVI).
Bár kinyitott ma a bankközi devizapiac a nyitáskor regisztrált 245,60/80-as eurónkénti árról a forint egy tapodtat sem mozdult, kötés nem volt. Egy dollár délelőtt 224,75/90 forintot ért, minimális forgalom mellett leheletnyit gyengülve.
