Az 1996-ban létrejött CESI megállapodás értelmében a régió 5 tőzsdéjének (Budapest, Ljubljana, Pozsony, Prága, Varsó) részvénypiaci ármozgását tükröző mutatószámot évente kétszer, áprilisban és októberben ellenőrzik a tőzsdék képviseletében jelenlévő szakemberek. Az indexkosár módosítására vonatkozó javaslat - a vezérigazgatói határozat értelmében - 2003. május 2-tól lép életbe. Az új kosárba - amelynek összetétele a témában megjelentetett közlemény mellékleteként letölthető a Tőzsde honlapján - 18 részvény került bevezetésre. A Tőzsde a K új értékét 2002. április 30-án számolja és publikálja.
Április 10-én, Budapesten tartott szakmai kurzust az Európai Értéktőzsdék Szövetsége (Federation of European Securities Exchanges - FESE). A nemzetközi szervezet - melynek a Budapesti Értéktőzsde 1999 júniusában lett társult tagja - az EU-csatlakozással kapcsolatos, tőzsdéket érintő jogharmonizációs kérdésekről szervezett szakmai kurzusát Gregor Pozniak, a FESE főtitkár-helyettese és James Perham-Marchant, a londoni Standard & Poor's igazgatója tartotta. A megbeszélésen a Budapesti Értéktőzsde szakemberei mellett a belgrádi, pozsonyi, bukaresti, ciprusi, ljubljanai, macedón, prágai, rigai, varsói, zágrábi és tallini tőzsdék képviselői vettek részt.
