A hazai blue chipek közül a Matáv 2, a Richter pedig 110 forintos drágulásnál tartott, míg a Mol 10, az OTP pedig 40 forintos mínuszt mutatott.
A Prímagáz közgyűlése a fő tulajdonos Pam Gas B.V. szavazatával elfogadta az SHV Gas 2100 forintos vételi ajánlatát a társaság 130 ezer saját részvényére. A második napirendi pontban, amely a tőzsdei kivezetésről szólt, az igazgatóság visszavonta javaslatát, így nem született döntés. A kivezetésről vélhetően csak a december 20-án lezáruló ajánlat kimenetelének ismeretében döntenek.
A Pannon GSM december 5-én 0 órától megszünteti a nemzeti roaming szolgáltatást a Vodafone számára. December 9-től a Vodafone-nál is beindul az MMS-szolgáltatás, ami abban is különbözni fog a versenytársakétól, hogy az arra alkalmas készülékek segítségével 17 országból kaphatnak és küldhetnek képüzenetet az ügyfelek.
Több mint három éve nem látott magasságba került az euró a jennel szemben, alapvetően az ECB holnapi döntését megelőző kamatvágási spekulációk miatt - írja a Bloomberg. Az európai fizetőeszköz a dollárhoz viszonyítva is erősödött, s paritás fölé emelkedett.
Az ÁPV Rt. jövő évi üzleti tervében közel 200 milliárd forint bevétellel szemben feleekkora befizetési kötelezettség áll. A társaság vezérigazgatója 2003-ban várható tranzakciók közül többek közt kiemelte a Mol 10 százalékos állami pakettjének, illetve az Antenna Hungária és a Postabank eladásának előkészítését.
A BÉT-en a Nabi Rt. nyerte el a Hónap Kibocsátója címet. A december 9-i sajtótájékoztatón emellett emléklapot kap a Rába Járműipari Holding Rt. abból az alkalomból, hogy részvényei 5 éve forognak a börzén, a Danubius Rt. papírjai pedig immár 10 éve vannak jelen a tőzsdei értékpapír-listán.
2003 első negyedévében 0,2 százalékkal zsugorodhat az eurózóna GDP-je - áll az EU brüsszeli bizottságának legfrissebb előrejelzésében. A privát elemzői prognózisoknál jóval borúlátóbb forgatókönyv szerint még a legjobb esetben is csak elenyésző, 0,2 százalékos mértékben gyarapodhat majd a valutaövezet gazdasága 2002 utolsó negyedévéhez képest.
Németország ma kedvezőtlen makroadatokkal rukkolt elő. A Bundesbank adatai szerint novemberben 10 százalékosra emelkedett a munkanélküliség az októberi 9,9-ről. Eközben a múlt hónapban felgyorsult a német szolgáltatási szektor zsugorodása: az ezt mérő mutató, a Reuters üzleti tevékenységi indexe 45,6 pontra esett vissza az októberi 46,2-ről. Ezzel már negyedik hónapja van a mutató a fellendülés/visszaesés határát jelző 50 pont alatt.
Ami az eurózóna egészét illeti, a szolgáltatószektorban valamelyest gyorsult a növekedés novemberben: a Reuters üzleti tevékenységi indexe 50,8 pontra nőtt az októberi 50,1-ről. A mutató még jobban meghaladhatta volna a fellendülés kezdetét jelző 50 pontot, ha a németországi szektor teljesítménye nem bizonyul kritikán alulinak a maga 45,6 pontjával. Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban érezhetően meglódult a szektor növekedése, az olaszoknál egyenesen 15 havi magasságba (55,4 pontra) emelkedett a mutató.
A cseh folyó fizetési mérleg hiánya a a legfrissebb adatok szerint 1,65 milliárd dollárra emelkedett - jelentette be a jegybank. A GDP 4,8 százalékára rúgó érték a legrosszabb a Cseh Köztársaság történetében. A tőkevonzás tekintetében azonban nincs okuk panaszra szomszédainknak, a működő tőke beáramlás ugyanis látványosan, 1,5 milliárd dollár fölé nőtt, és csak a harmadik negyedévben 610 millió dolláros értéket mutatott.
Trágyát, krumplit, almát és kukoricát öntöttek a prágai mezőgazdasági minisztérium bejárata elé a feldühödött cseh gazdák, így is tiltakozva az EU által az új tagok agrártermelőinek ígért támogatások alacsony szintje ellen.
A Porsche AG 3,1 százalékkal növelte bevételeit a november 30-ával véget ért négy hónap során, s bejelentette, hogy - részben a legújabb modell, a Cayenne sportterepjáró várható sikerének köszönhetően - az év egészét tekintve is optimista.
Görögország öt év alatt 500 millió eurót költ a Balkán megújítására, ezen belül Bulgária gazdasági terveit, felzárkóztatását 54 millió euróval támogatja - írta az euro.hu.
Ez év végére már az európai internet-használók 39 százaléka, vagyis összesen 54,1 millió polgár a bankügyeit is a világhálón intézi - áll a Jupiter kutatóintézet elemzésében. A jelentés szerint északabbra jóval népszerűbb az e-banki szolgáltatás, mint a kontinens déli államaiban.
