BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

A tegnapi mérsékelt emelkedést követően kedd délelőtt meredeken lefelé indultak a nyugat-európai tőzsdeindexek. Tíz órakor a Footsie 0,42, a DAX 1,28, míg a CAC-40 1,0 százalékkal állt hétfői záróértéke alatt. Az olaj drágul, a magyar bérek száguldanak felfelé, a forint pedig köszöni, egyre erősebb.

2002. november 19. kedd, 09:54

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Továbbra is az iraki konfliktus áll az olajpiac figyelmének középpontjában. A spekulánsok tegnap attól rettegtek, hogy Szaddam ígéretével ellentétben nem engedi be valamennyi helyszínre a fegyverzetellenőröket, ami a túlfűtött amerikai indulatokat látva azonnali háborúhoz vezetne. Az emiatt esetlegesen kialakuló szűk kínálattól való félelem közel 5 százalékkal hajtotta tegnap magasabbra a Crude árát a tengerentúli piacokon, melynek hordójáért a meghosszabított kereskedésben 26,96 dollárt fizettek.

Nissan Motor Co., a harmadik legnagyobb japán autógyártó idén az első félévben 84,5 százalékkal 348,30 milliárd jenre növelte működési eredményét, míg nettó nyeresége 24,9 százalékkal 287,71 milliárd jenre emelkedett az előző évihez képest. Ez rekorderedmény a cég életében.

A sikeres leépítési programnak és néhány rendkívüli bevételnek köszönhetően nyereséggel zárta idei első üzleti félévét a világ harmadik legnagyobb hanglemezkiadója az EMI. A társaság annak ellenére, hogy forgalma mintegy tíz százalékkal visszaesett nettó eredményét a tavalyi 54 millió fontos veszteségből 138 millió font nyeresébe tornászta fel.

A többek közt Németországban és Nagy-Britanniában jelenlévő mmO2 mobiltársaság kedden közzétett gyorsjelentése szerint a cég a szeptember 30-án zárult első pénzügyi féléve során 11,5 százalékkal gyarapította jövedelmét.

Immár a második hete egyetlen sajátrészvényt sem vásárolt a Mol Rt. - áll a társaság által kiadott közleményben. Az augusztus 2-án kapott felhatalmazás alapján a cég eddig több, mint 5 százaléknyi részvénypakettjére tett szert, ám elképzelhető jelenlegi áron már drágának tartja a bevásárlást. A cég elvileg 10 százaléknyit vásárolhatna meg papírjaiból, melyet előreláthatólag akvizíciós terveihez használna fel.

Idén január-szeptemberben a bruttó nominális átlagkereset 18,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,6 százalékkal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,4 százalékos növekedése mellett) 12,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - adta hírül a KSH.

Magyarországon az illegális kereskedelem létezik, de a jogsértések feltárása szinte lehetetlen - állapította meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, miután tíz megye 257 színesfém hulladék-felvásárló telepét ellenőrizte az elmúlt hetekben.

Jövő decemberben valószínűleg 0,1 százalékponttal kilóg a célsávból az dec/dec infláció - ismétli meg előzetes állítását az MNB ma publikált inflációs jelentése. A 2004. decemberi várakozás pedig 4,2 százalék.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet