A blue chipek közül a Matáv 17 forintal esett, a Mol 35 forinttal drágult, az OTP 22, a Richter pedig 70 forinttal gyengült. A rendkívül jó eredménnyel előrukkoló Démász részvényei 445 forinttal ugrottak meg, a kedvező gyorsjelentést közzétevő BorsodChem papírjának kurzusa ugyanakkor 120 forint mínuszt mutat.
A reggeli nyitást követően tovább izmosodott a hazai fizetőeszköz a bankközi devizapiacon. A kurzus átmenetileg - egy egyszeri "pánikreakciónak" betudhatóan - 13,24 százalékon is járt, az euró árfolyama tartósan 240 forint alatt mozog. A forintnak a hazai és az amerikai kamatcsökkentési várakozások adtak lendületet.
Közel 4600 milliárd forintba kerülne a 2012-es Budapesti Olimpia megrendezése - derül ki abból a megvalósíthatósági tanulmányból, amit Jánosi György sportminiszter mutatott be. A megrendezéshez többek között autópályákra, új metróvonalra, és nem utolsó sorban évi 4 százalékos GDP-növekedésre van szükség.
A jegybankelnök szerint nincs szükség további monetáris szigorításra, a kitűzött inflációs cél így is elérhető - derült ki a Pénzügyminisztérium és a jegybank mai sajtótájékoztatóján. A pénzügyi tárca vezetője kijelentette: jövőre határozzák meg Magyarország eurózóna-csatlakozásának pontos céldátumát.
A Vodafone a magyarországi GSM-szolgáltatók közül elsőként biztosítja annak lehetőségét, hogy harmadik generációs hálózaton is lehessen kommunikálni. Az első ilyen szerződést a Vodafone-csoporthot tartozó japán J-Phone-nal kötötte meg a magyar szolgáltató, a V.R.A.M. Rt.
A BorsodChem Rt. mai bejelentése szerint a társaság által kibocsátott 12 188 768 darab, egyenként 1 010 forint névértékű részvényeinek dematerializációja a tegnapi nappal lezárult.
Ezzel a cég tegnap 18 órától minden fizikai úton előállított részvényt érvénytelennek nyilvánít. A dematerializáció során érvényesen be nem nyújtott 3 802 darab részvény helyébe lépő dematerializált részvényt a Budapesti Értéktőzsdén november 30-ig értékesítik.
Friderikusz Sándor szerdán adta be anyagát a megismételt tévéelnöki pályázatra - írta az Origo. Újra megméretteti magát az előző eljárás befutója, Baló György, valamint legalább öten a korábban indulók közül; az elnöki posztra összesen tizennyolcan jelentkeztek.
Románia legvagyonosabb embere az egykor Ceausescuval is jó viszonyt ápoló Iosif Constantin Dragan - közölte a Capital című román gazdasági hetilap felmérésének eredményét a Transindex internetes oldal. A Románia 100 leggazdagabb emberét összesítő toplistán két magyar üzletember neve szerepel, egyikük, Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora a 83. helyezett.
Jövőre két új, külföldi eszközökbe fektető befektetési alap forgalomba hozatalát is tervezi a Volksbank - hangzott el a hitelintézet Budapest Alapkezelővel, a BB befektetési alapjaiba fektető alapok alapjának indításával kapcsolatos háttérbeszélgetésén. A Budapest II. kötvény és a Budapest Bonitas alapokba fektető, 200 millió forint induló tőkével létrehozott Alapok Alapja lesz az első ilyen típusú termék, melyet a Volksbank kínál ügyfelei számára.
Az econet.hu Rt. mai, rendkívüli közgyűlése a felügyelő bizottság tagjává választotta Mécs Imrét és Kereszty Gábort. A részvényesi összejövetelen a tulajdonosok döntöttek az igazgatóság tőkeemelési felhatalmazásáról is - jelentette be a társaság.
Miután a francia TotalFinaElf eladja festéküzletágát, a társaság 60 százalékos tulajdonában lévő, magyar Trilak-Haering Kft. (TH) várhatóan az amerikai Bain Capital Inc. többségi tulajdonába kerül, az sem kizárt, hogy a német tulajdonos, a Haering is megválik pakettjétől - írja a HVG.
Az Agip Hungária Rt. (AH) - a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét követően - megvásárolta a 11 magyarországi benzinkutat üzemeltető Tamoil Hungária Kft.-t a líbiai magánszemélyek által alpított hollandiai Oilinvest B.V.-től - írja a HVG. Ezzel az Agip 6 százalék fölé növelte hazai piacrészesedését, vagyis közelebb került a kitűzött 10 százalék eléréséhez.
Ami a külföldi céghíreket illeti, a háromnegyedéves számok alapján a Lufthansa AG működési profitja 790 millió euró volt az egy évvel korábbi azonos időszak 290 millió eurós értéke után. A kilenchavi nettó eredmény 344 millió euró volt, 279 millió euróval több, mint egy évvel korábban.
Igencsak impozáns eredménnyel lepte meg a részvényeseit a Puma AG. A sportruházatot és -felszereléseket gyártó vállalat értékesítése az elemzők várakozásait is messze meghaladta.
A kreatív könyvelési botrányban elhíresült WorldCom újabb belső vizsgálata után a korábban 7 milliárdra felemelt összeg után már 9 milliárd dollárra rúg a helytelenül elkönyvelt tételek nagysága.
Az Akzo Nobel reményei szerint 2004-ben új antidepresszánst dobhat piacra az Egyesült Államokban, a német Schwarz Pharma pedig komoly eredménynövekedésről számolt be - írja a Reuters. A rossz hír, hogy az amerikai Isis vesztesége a vártnál nagyobb ütemben nőtt.
Úgy tűnik, az OPEC-országok immár semmilyen határt nem vesznek figyelembe. Az ugyan aligha okoz meglepetést, hogy a saját maguk számára felállított kvótát ismét túllépték, ám a mértéke annál inkább figyelemre méltó: a meghatározott napi 21,7 millió hordó helyett 27,1 milliót termeltek ki októberben.
Svájc nem oldja fel a banki titoktartási törvények szigorát, továbbra sem ért egyet a feltétel nélküli, teljes információátadással. Gordon Brown brit pénzügyminiszter és Pascal Couchepin svájci gazdasági miniszter találkozóját követően nyilvánvalóvá vált, hogy a hosszú idő óta tartó patthelyzet nem változott. A brit politikus sikertelen kísérlete árnyékot vetett az EU pénzügyminisztereinek keddi találkozójára is.
