Megjelent a Prímagáz fő tulajdonosa, az SHV Holding nyilvános vételi ajánlata a magyar társaság részvényeire. A derék hollandok az utóbbi évek legkorrektebb vételi ajánlatával örvendeztetik meg a befektetőket, 2100 forintot kínálnak a tőzsdén a háromnapos felfüggesztés előtt 1100 forint körül forgó részvényekért. Az SHV tőzsdei kivezetést és zárttá alakítást tervez, vagyis az összes részvényt szeretné megvásárolni, ami a 2100 forintos árat tekintve nem tűnik lehetetlennek. A megajánlott ár kissé magasabb, mint a tavaly év végi saját tőke érték, vagyis a részvényeseknek nem érdemes kivárni, a 2100 forintnál nem számíthatnak magasabb összegre.
A bejelentés miatt a Prímagáz határidős kontraktus kereskedését 13 óra 30 perctől kezdődően fél órás időtartamra felfüggesztették. A felfüggesztés ideje alatt a Prímagáz határidős kontraktus valamennyi lejáratának bázisárát módosítják. A módosítás értelmében egységesen minden lejáratra (tehát a 2002. novemberi, a 2002. decemberi, a 2003. januári, a 2003. márciusi, a 2003. júniusi és a 2003. szeptemberi lejáratokra) vonatkozóan 2000 forintban állapítja meg a bázisárat, amely megegyezik a részvény mai napi piaci nyitóárával.
Hétfőn keresetet nyújtott be a fővárosi bírósághoz a Humet Rt., amelyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az APEH-et határozott állásfoglalásra a céggel kapcsolatban felmerült fiktív számlázás ügyében. Mint ismeretes az adónyomozók 2001 decemberében a "vecsési számlagyárral" kapcsolatban házkutatást tartottak a Humet székhelyén, lefoglalták annak teljes könyvelését, illetve előzetes letartóztatásba helyezték Gál Lászlót a társaság pénzügyi igazgatóját.
Budapestre költözik a világ gumiabroncspiacának vezetője, a Michelin közép- és kelet-európai kereskedelmi központja. A lépés része a Michelin megújult európai stratégiájának - mondta Szlaby András, a Michelin Hungária Kft. kommunikációs igazgatója.
Az Egyesült Államokban a harmadik negyedévi GDP az első becslés szerint 3,1 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, szemben az elemzői várakozások 3,7 százalékával, illetve az előző negyedévben elért 1,3 százalékkal. A deflátor a várt 1,3 százalék helyett 1,1 százalékkal nőtt az előző év harmadik negyedévéhez képest. Az előző negyedév folyamán a deflátor 1,2 százalék volt.
A Deutsche Bank 181 millió eurós adózás előtti veszteségről volt kénytelen beszámolni harmadik negyedévében, miután a cég 753 millió eurót volt kénytelen tartalékolni a rossz hitelek miatti esetleges veszteségekre. A társaság az előző év hasonló időszakában még 363 millió eurós adózás előtti profitot termelt, az elemzők várakozásainak átlaga pedig 226 millió eurós nyereség volt.
A Wall Street 10 legnagyobb értékpapírcége hajlandó lenne 1 milliárd dollárt fizetni, amennyiben a SEC leállítja a vizsgálatokat, melyek rossz hatással vannak a cégek hírnevére és azon keresztül részvényeik árfolyamára - írja az ügyhöz közelálló forrásra hivatkozva a Bloomberg.
A Morgan Stanley, a Credit Suisse First Boston, valamint nyolc másik bank a vizsgálatok leállításáért cserébe hajlandó támogatni a független kutatóintézeteket, illetve leválasztani az elemzői részleget, így kerülve el a bennfentes kereskedés látszatát.
A német abroncs- és autóalkatrészgyártó Continental AG megerősítette, hogy az első kilenc hónapban működési profitjának alakulása alátámasztja az idei profitkilátásait. A társaság EBITA-eredménye 547 millió eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 309 millióval, illetve az elemzők által várt 473 millióval. A cég megerősítette, hogy az idei teljes évre várt eredménye szignifikánsan meghaladja a korábban célul kitűzött 533 millió eurót.
A Shell harmadik negyedéves profitja bár 17 százalékkal esett vissza az előző év hasonló időszaka során elért eredményhez képest, a cég 2,24 milliárd dolláros nyeresége még így is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
A Shell szintén a keményedő piaci kondíciókat és a csökkenő haszonkulcsot jelölte meg a visszaesés okaként, akárcsak a rivális BP, melynek profitja 13 százalékkal esett vissza a társaság keddi gyorsjelentésének tanulsága szerint.
Bár világszerte megcsappant a fogyasztók vásárlási kedve, mégis jelentős nyereségnövekedést tudott felmutatni a legnagyobb német bevásárlóközpont hálózat, a Metro. Pénzügyi évének harmadik negyedében erőteljes nyereség növekedést ért el a cég. A kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) az előző év azonos időszakéval összevetve 16,1 százalékkal 188 millió euróra emelkedett.
Megkapta a versenyhivatali engedélyt a Spar, hogy felvásárolja a konkurens Billa szupermarketláncot - tudta meg az Index. Az eladó, a német REWE így már csak az olcsó boltok kategóriájában versenyez a pszichedelikus tetőcserepeiről ismert Penny Marketekkel.
