Megjelent a Prímagáz fő tulajdonosa, az SHV Holding nyilvános vételi ajánlata a magyar társaság részvényeire. A derék hollandok az utóbbi évek legkorrektebb vételi ajánlatával örvendeztetik meg a befektetőket, 2100 forintot kínálnak a tőzsdén a háromnapos felfüggesztés előtt 1100 forint körül forgó részvényekért. Az SHV tőzsdei kivezetést és zárttá alakítást tervez, vagyis az összes részvényt szeretné megvásárolni, ami a 2100 forintos árat tekintve nem tűnik lehetetlennek. A megajánlott ár kissé magasabb, mint a tavaly év végi saját tőke érték, vagyis a részvényeseknek nem érdemes kivárni, a 2100 forintnál nem számíthatnak magasabb összegre.
Az ipari termelés augusztusban 2,7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától, az év első nyolc hónapjában azonban 1,5 százalékkal emelkedett - tette közzé a KSH. A termelés volumene a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint augusztusban az előző hónaphoz képest 2,0, az előző év azonos időszakához viszonyított, csupán munkanaphatástól megtisztított index alapján pedig 0,9 százalékkal csökkent.
Az első nyolc hónapban az ipari export 2,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. Az ipari vámszabad területeken működő szervezeteknél azonban - melyek a kivitel 51,4 százalékát adják - a tavalyi bázis szintjén mozgott (100,2 százalék). Az ipar nyolc havi belföldi értékesítése ugyanazt a szintet érte el, mint egy évvel korábban.
Az ipari termelői árak 2002 szeptemberében augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal mérséklődtek, a belföldi értékesítési árak 0,6 százalékos növekedésének és az exportértékesítési árak 0,6 százalékos csökkenésének eredőjeként - tette közzé a KSH. Tavaly szeptemberhez viszonyítva a termelői árak színvonala 1,8 százalékkal csökkent, miközben a belföldi értékesítéseknél 1,7 százalékos áremelkedés, míg az exportnál 4,6 százalékos árcsökkenés volt.
Budapestre költözik a világ gumiabroncspiacának vezetője, a Michelin közép- és kelet-európai kereskedelmi központja. A lépés része a Michelin megújult európai stratégiájának - mondta Szlaby András, a Michelin Hungária Kft. kommunikációs igazgatója.
Szomorúak az ingatlantulajdonosok Nagy-Britanniában. Szeptemberről októberre mindössze 1,4 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak, vagyis az éves növekedés 24 százalék volt, pontosan annyi, mint egy hónappal ezelőtt. Egy átlagos ház 113 665 fontba (44,35 millió forintba) került októberben.
A Deutsche Bank 181 millió eurós adózás előtti veszteségről volt kénytelen beszámolni harmadik negyedévében, miután a cég 753 millió eurót volt kénytelen tartalékolni a rossz hitelek miatti esetleges veszteségekre. A társaság az előző év hasonló időszakában még 363 millió eurós adózás előtti profitot termelt, az elemzők várakozásainak átlaga pedig 226 millió eurós nyereség volt.
