A Pannon GSM a harmadik negyedévben 40,98 milliárd forint árbevételt ért el, 20 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest. Adózás előtti eredménye 6,9 milliárd forint, ez 14 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit. Szeptemberben 1,2-1,3 milliárd forintot helyeztek céltartalékba, mivel az egységes hírközlési törvény előírása szerint ennyit kell az egyetemes távközlési alapba fizetnie a cégnek. Ez rontotta az EBIDTA-t, ami 34,2 százalékos volt ez év harmadik negyedévében, a cég hatékonysága ennek ellenére tovább javult - hangzott el a cég mai tájékoztatóján.
A gyógyszeripari multinacionális társaságok egymást követő idei profit warningjai között igazán üdítő, hogy a Richter Gedeon Rt. 17 százalékos forintban és közel 29 százalékos dollárban számolt eredményjavulásával az optimista elemzői várakozásokra is rácáfolt. A társaság az első három negyedév során 90 millió forint híján 20 milliárd forintos adózott eredményt produkált.
Az ÁPV Rt. nem adja el jövőre a Richter Gedeon Rt-t, legalábbis ez szerepel a kormány vagyonpolitikai irányelveiről készült tervezetben. A társaság 0,16 százalékos részvénycsomagja a Forrás Rt-n keresztül kárpótlási jegyért értékesíthető, a 25 százalék plusz egy szavazatot képviselő részvénycsomagot viszont 2004-ig megőrzi az ÁPV. A tervezet szövege szerint egy 2004-es értékesítés is csak úgy valósulhat meg, hogy ez a társaság hosszú távú stratégiáját és függetlenségét nem korlátozhatja.
A pénzügyminisztériumban zaljanak az egyeztetések a miniszteri fizetésekről, melynek eredményeképpen Medgyessy Péter miniszterelnök fizetése havi 640 ezer forintról egymillió forint fölé emelkedhet. A miniszterek a jelenlegi 420 ezer forint helyett 922 ezer forintot kaphatnak a jövőben - értesült a Magyar Nemzet. Az intézkedéssel egy több éves anomáliát orvosol a kormány: jelenleg a miniszterek egy része kevesebbet keres közigazgatási és a helyettes államtitkárainál.
A Mezőgép Rt. délután közleményben tájékoztatatta a közvéleményt, hogy egy éves szinten több mint 10 millió euró árbevételt jelentő, üzemanyag adagoló alkatrészek gyártásáról szóló üzletet kötött. Az ez évi mintabenyújtások után a sorozatgyártás 2003-ban kezdődik, a projekt teljes felfutása 2006-ra várható.
A francia termelői bizalmi index nyolc havi mélypontjára zuhant októberben - jelentette a Bloomberg. A borúlátás hátterében a vállalatok csökkenő termelése és az exportmegrendelések visszaesése áll. A 2000 vállalat megkérdezésével kialakított index az elemzői várakozásoknál is jobban csökkent.
Ami a külföldi céges híreket illeti: az Alcatel SA idei harmadik negyedévét 1,35 milliárd euró nettó veszteséggel zárta, ezzel a hatodik egymást követő negyedévében volt kénytelen veszteségről beszámolni. Egy évvel korábban a hiány még "csak" 558 millió euró volt.
Ezen időszak során a cég eladásai 38 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, ráadásul Európa legnagyobb távközlési eszköz-gyártója 1,1 milliárd euró extrakiadást volt kénytelen elkönyvelni az átszervezések és létszámleépítések miatt az utóbbi negyedévben.
A Unilever idén másodszor emelte meg éves nyereségvárakozását, köszönhetően annak, hogy termékeinek forgalma megugrott, miközben költségcsökkentő intézkedései jelentősen csökkentették a kiadási oldalt. A Magyarországon is számos élelmiszeripari, háztartási és kozmetikai cikkel jelenlévő Unilever egész évre számított EPS-várakozását 19 százalékra emelte.
A költségcsökkentésnek és a vártnál kedvezőbben alakuló DVD-lejátszó és videokamera eladásoknak köszönhetően javult a második negyedévben a Panasonic-ot is gyártó Matsushita Co. nyereségmutatója. A tavaly veszteséges évet záró cég közel 110 millió dolláros profitot termelt a harmadik negyedévben.
A Volkswagen harmadik negyedéves nettó profitja 50 százalékkal 439 millió euróra zuhant; a gyenge eredményt főleg megnövekedett költségeinek köszönheti a társaság.
Tovább terjeszkedik a Tesco szupermarket-lánc Nagy-Britanniában, ezúttal az ország harmadik legnagyobb kiskereskedelmi láncát, a T&S Stores Plc-t vásárolta meg 588 millió dollárért. A Tesco a tranzakcióval 5 százalékra növelte részesedését a brit kisboltok piacán.
Veszteséges harmadik negyedévről számolt be a Qwest Communications Internatinal Inc., melyet szintén a gyenge gazdasági helyzetben mutatkozó kereslet-visszaesés küldött padlóra. Ráadásul a cég könyvei szövetségi megfigyelés alatt állnak, mivel felmerült a gyanú, hogy korábban kozmetikázták a társaság gyorsjelentéseit.
A csődbement óriáscég kártérítést követel, mert néhány nappal az Enron összeomlása előtt a bank állítólag több mint százmillió dollárt emelt le jogtalanul a vállalat egyik számlájáról - írta az Index.hu.
Az Egyesült Államok legnagyobb gumiabroncs-gyártója, a Goodyear Tire & Rubber Co. harmadik negyedéves nyeresége a visszaeső eladások ellenére is felülmúlta az elemzői várakozásokat, igaz a haszon jelentős részét adókedvezmény miatt könyvelhették el. A cég harmadik negyedéves nettó nyeresége 33,7 millió dollár lett, vagyis 20 cent részvényenként, szemben a tavalyi év hasonló időszakában elért 9,3 millió dolláros, azaz részvényenként 6 centes profittal.
A Citigroup Inc. elválasztja kutatói és privát befektetési üzletágait a cég többi részétől. Az új, Smith Barney névre keresztelt céget a kutatórészleg korábbi vezére, Sanford C. Bernstein fogja irányítani.
