A vezető részvények közül a Richter 2,0, míg a Matáv 1,8 százalékot veszített értékéből. A Mol árfolyama 0,9, az OTP-é 0,5 százalékkal csökkent.
A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte az E.ON Hungária Rt. kizárólagos irányításszerzését az Édász felett. A GVH szerint nem valószínű, hogy az E.ON az Édász fölötti kizárólagos irányítás megszerzése folytán a jövőben nagymértékben tudna függetlenedni versenytársaitól vagy vevőitől. A részvényeiket felajánló Édász-részvényesek a tegnapi döntéstől számított öt munkanapon belül kapják meg a részvényenként 17 740 forint körüli vételárat.
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés a 2001-2002-es költségvetés 2001. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat elfogadását kedden. A tavalyi zárszámadás a 2002. évi költségvetés módosítását is tartalmazza, ami szükséges az egészségügyi konszolidációs program végrehajtásához, illetve biztosítja az agrárágazat 60 milliárd forintos megsegítését és a közalkalmazottak illetményhelyzetének javításával összefüggő kiadások fedezetét.
Az idei évben eddig több mint 80 millió eurónak megfelelő kockázati és magántőkét fektettek be a Magyarországon működő alapok - áll a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület közleményében. Budapest az iparág centruma is a térségben: bár a befektetések jelentős része a környező országokban jelenik meg, az egyre terjeszkedő vállalatokat innen irányítják. Az alapkezelők szerint a vállalati vezetők növekvő szakértelmének a jele, hogy egyre gyakoribbak a menedzsment kivásárlások, amelynek során a sikeres cégek vezetői válnak társtulajdonosokká a kockázati és magántőke segítségével.
A magyar vállalatok üzleti előrejelzései változatlanul differenciáltak: a nagyvállalatok piaci, pénzügyi helyzete mérsékelten optimista és összességében kedvezőbb, mint a kis- és középvállalatoké. A rövid távú trendek alapján a nagyvállalatok bizalmi indexe az utóbbi hónapokban enyhén javuló irányú, a kkv-szektoré viszonylag alacsony szinten stagnál - az Ecostat októberi felmérése szerint.
A kormány mai ülésén véglegesíti a jövő évi államháztartás tervezetét, amelyben a bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékára rúgó, 830-840 milliárd forint deficittel számolnak. Ez mintegy 400 milliárd forint lefaragását teszi szükségessé. Úgy tudjuk, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. konszolidációja még ebben az évben megtörténhet.
A Westel ma mutatta be új mobiliroda-szolgáltatását, ami lényegében Microsoft Exchange rendszerre épül. Ennek révén a szolgáltatást igénybe vevő vállalatok alkalmazottai a WAP, illetve GPRS segítségével nézhetik meg e-mailjeiket.
Az EstFM 98.6 budapesti körzeti rádiót üzemeltető Est Rádió Kft. nyilvános vételi pályázatának eredményeképpen - élve elővásárlási jogával - a jelenlegi kisebbségi tulajdonos MoccaMogul Kft. vásárolta meg az Est Média Kft. többségi tulajdonrészét - közölte az Est Média.
Az Arago Befektetési Holding Rt. - a nyilvános vételi ajánlat után - 2002. október 25. napján a Pick Rt.-ben a szavazatok 93,33 százalékával rendelkezett - jelentette be a húsipari társaság a BÉT honlapján.
Az Egyesült Államokban októberben a fogyasztói bizalmi index a várt 90,0 pont helyett 79,4 pontra, kilenc éve nem látott mélységbe zuhant vissza. Előző hónapban a mutató még 93,3 ponton állt.
Miután az Európai Unióhoz most csatlakozó országok az unió teljes jogú tagjai lesznek, vélhetően minél hamarabb euróra cserélnék nemzeti valutájukat. Ennek ellenére a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank legkorábban csak 2006-ban fogadja az első új euró-országot, mivel a jelenlegi euróövezet országai és a jövőbeli tagok közötti gazdasági különbségek túl nagyok.
A legnagyobb európai olajcég, a BP Plc. nyereségének csökkenéséről számolt be, s egyúttal - az idén már harmadszor - visszavette a kitermelés növekedésére vonatkozó prognózisát.
A DaimlerChrysler valószínűleg növelné jelenlegi, 37 százalékos részesedését a Mitsubishi Motorsban, amennyiben a japán cég nyereséges lesz - jelentette be a japán autógyártó elnöke, Rolf Eckrodt.
Az Orange francia mobilszolgáltató kedden kénytelen volt beismerni: túlzásnak minősült eladásainak 15 százalékos növekedési prognózisa erre az évre.
Az izraeli Teva Pharmaceutical Industries a harmadik negyedévben a várakozásokat meghaladó ütemben, több mint ötödével növelte nyereségét, s a negyedik negyedévet illetően is kedvező kilátásokkal kecsegteti a befektetőket.
A főleg háztartási vegyiáruiról ismert Procter & Gamble Co. közel 17 százalékkal növelte első pénzügyi negyedévében profitját, mivel a higiéniai termékein túl Actonel nevű, csontritkulás elleni gyógyszere is komoly forgalommal büszkélkedhetett.
A Sony tervei szerint mintegy 100 millió dollárt szán arra a kínai moziiparra az elkövetkező három évben. Ezt azok után jelentették be, hogy a társaság vezérigazgatója hivatalos látogatásra érkezett a kínai fővárosba.
A szlovák jegybank keddi döntésével a két hetes repo-kamatot 25 bázisponttal, 8,00 százalékra csökkentette. A döntés meglepőnek mondható mivel az elemzők nem vártak változtatást októberben.
Szeptemberben a vártnál nagyobb, 2000 novembere óta nem látott ütemben emelkedtek az olaszországi termelői árak, a fő szerepet továbbra is a dráguló olaj játszotta.
A Nemzetközi Valutaalap a korábbi 2,0 helyett már csupán 1,75 százalékos GDP-bővülést vár a német gazdaságtól 2003-ben. Ez azonban még mindig nagyobb, mint a hat bölcs 1,4 százalékos prognózisa.
Az Európai Központi Bank értékelése szerint az euró megjelenése arra ösztönözte a nyugat-európai cégeket, hogy finanszírozási formaként az eddiginél gyakrabban éljenek az értékpapír-kibocsátás lehetőségével.
Az európai Fitch hitelminősítő Bulgária devizaadósságának besorolását az eddigi BB mínuszról BB-re
javította. A hazai valutában jegyzett hosszú lejáratú adósság minősítését pedig BB pluszra emelték, míg a rövid lejáratú B osztályzatot megerősítették.
Elutasította kedden a bolgár légitársaság, a Balkan Airlines hitelezőinek zöme a csődben lévő légitársaság felélesztésére kidolgozott csomagtervet, így a céget valószínűleg felszámolják.
