BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

A tengerentúli börzék tegnapi negatív zárása után ma az európai társak is lefelé korrigáltak. Háromnegyed négykor a CAC-40 1,3, a DAX 1,6, az FTSE-100 pedig 1,7 százalékos mínuszban állt a tegnapi záráshoz képest. A new yorki indexek ismét esnek, igaz csak csekély mértékben: a DJIA és a Nasdaq 0,1, míg az S&P-500 0,2 százalékos mínuszban állt. A BÉT sem tudott ellenállni a nyugat-európai nyomásnak: a BUX 32 pontos, azaz 0,5 százalékos veszteséggel 7 157 ponton áll. A holnap gyorsjelentő Richter 2 százalék körüli veszteséggel forog.

2002. október 29. kedd, 15:45

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés a 2001-2002-es költségvetés 2001. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat elfogadását kedden. A tavalyi zárszámadás a 2002. évi költségvetés módosítását is tartalmazza, ami szükséges az egészségügyi konszolidációs program végrehajtásához, illetve biztosítja az agrárágazat 60 milliárd forintos megsegítését és a közalkalmazottak illetményhelyzetének javításával összefüggő kiadások fedezetét.

Az idei évben eddig több mint 80 millió eurónak megfelelő kockázati és magántőkét fektettek be a Magyarországon működő alapok - áll a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület közleményében. Budapest az iparág centruma is a térségben: bár a befektetések jelentős része a környező országokban jelenik meg, az egyre terjeszkedő vállalatokat innen irányítják. Az alapkezelők szerint a vállalati vezetők növekvő szakértelmének a jele, hogy egyre gyakoribbak a menedzsment kivásárlások, amelynek során a sikeres cégek vezetői válnak társtulajdonosokká a kockázati és magántőke segítségével.

A magyar vállalatok üzleti előrejelzései változatlanul differenciáltak: a nagyvállalatok piaci, pénzügyi helyzete mérsékelten optimista és összességében kedvezőbb, mint a kis- és középvállalatoké. A rövid távú trendek alapján a nagyvállalatok bizalmi indexe az utóbbi hónapokban enyhén javuló irányú, a kkv-szektoré viszonylag alacsony szinten stagnál - az Ecostat októberi felmérése szerint.

A kormány mai ülésén véglegesíti a jövő évi államháztartás tervezetét, amelyben a bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékára rúgó, 830-840 milliárd forint deficittel számolnak. Ez mintegy 400 milliárd forint lefaragását teszi szükségessé. Úgy tudjuk, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. konszolidációja még ebben az évben megtörténhet.

A Westel ma mutatta be új mobiliroda-szolgáltatását, ami lényegében Microsoft Exchange rendszerre épül. Ennek révén a szolgáltatást igénybe vevő vállalatok alkalmazottai a WAP, illetve GPRS segítségével nézhetik meg e-mailjeiket.

Az EstFM 98.6 budapesti körzeti rádiót üzemeltető Est Rádió Kft. nyilvános vételi pályázatának eredményeképpen - élve elővásárlási jogával - a jelenlegi kisebbségi tulajdonos MoccaMogul Kft. vásárolta meg az Est Média Kft. többségi tulajdonrészét - közölte az Est Média.

A legnagyobb európai olajcég, a BP Plc. nyereségének csökkenéséről számolt be, s egyúttal - az idén már harmadszor - visszavette a kitermelés növekedésére vonatkozó prognózisát.

A DaimlerChrysler valószínűleg növelné jelenlegi, 37 százalékos részesedését a Mitsubishi Motorsban, amennyiben a japán cég nyereséges lesz - jelentette be a japán autógyártó elnöke, Rolf Eckrodt.

Az Orange francia mobilszolgáltató kedden kénytelen volt beismerni: túlzásnak minősült eladásainak 15 százalékos növekedési prognózisa erre az évre.

Az izraeli Teva Pharmaceutical Industries a harmadik negyedévben a várakozásokat meghaladó ütemben, több mint ötödével növelte nyereségét, s a negyedik negyedévet illetően is kedvező kilátásokkal kecsegteti a befektetőket.

A főleg háztartási vegyiáruiról ismert Procter & Gamble Co. közel 17 százalékkal növelte első pénzügyi negyedévében profitját, mivel a higiéniai termékein túl Actonel nevű, csontritkulás elleni gyógyszere is komoly forgalommal büszkélkedhetett.

A Sony tervei szerint mintegy 100 millió dollárt szán arra a kínai moziiparra az elkövetkező három évben. Ezt azok után jelentették be, hogy a társaság vezérigazgatója hivatalos látogatásra érkezett a kínai fővárosba.

A szlovák jegybank keddi döntésével a két hetes repo-kamatot 25 bázisponttal, 8,00 százalékra csökkentette. A döntés meglepőnek mondható mivel az elemzők nem vártak változtatást októberben.

Szeptemberben a vártnál nagyobb, 2000 novembere óta nem látott ütemben emelkedtek az olaszországi termelői árak, a fő szerepet továbbra is a dráguló olaj játszotta.

A Nemzetközi Valutaalap a korábbi 2,0 helyett már csupán 1,75 százalékos GDP-bővülést vár a német gazdaságtól 2003-ben. Ez azonban még mindig nagyobb, mint a hat bölcs 1,4 százalékos prognózisa.

Az Európai Központi Bank értékelése szerint az euró megjelenése arra ösztönözte a nyugat-európai cégeket, hogy finanszírozási formaként az eddiginél gyakrabban éljenek az értékpapír-kibocsátás lehetőségével.

Az európai Fitch hitelminősítő Bulgária devizaadósságának besorolását az eddigi BB mínuszról BB-re
javította. A hazai valutában jegyzett hosszú lejáratú adósság minősítését pedig BB pluszra emelték, míg a rövid lejáratú B osztályzatot megerősítették.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet