A brazil választások második fordulója során megválasztott új brazil államfő, Luiz Inazio Lula de Silva vasárnap este igyekezett megnyugtatni az elnökségétől tartó piacokat, kijelentvén, hogy kötelességének tartja törleszteni az államadósságot. Az egykori fémmunkás elnök bízik abban, hogy a piacok néhány nap alatt megnyugszanak majd, és azt is teljesen normálisnak tartja, hogy jelenleg négy reál ér egy dollárt.
Az EU hét végi brüsszeli csúcstalálkozóján a tagállamok megállapodtak a bővítés még nyitott kérdéseiben. Magyarország az első évben 200 millió euróval többet kap az EU költségvetéséből, mint amit oda befizet. Ezzel szemben a regionális felzárkóztatás címén kapott támogatás kisebb lesz a Brüsszel által korábban javasolt összegnél.
A NAPI Gazdaság brüsszeli tudósítójának híradása szerint az EU brüsszeli csúcstalálkozóján elhárultak az unió bővítésének akadályai, miután francia-német külön megállapodás eredményeként megszületett az EU közös álláspontja a tíz új tag felvételének finanszírozásáról. A kompromisszum lényege, hogy az agrárköltségvetést 2007-től befagyasztják, ugyanakkor a strukturális alapokat lefaragják és a védzáradék hatályát egy évvel meghosszabbítják. Ami az agrárbüdzsét illeti, ez 2007-től 2013-ig csak évi 1 százalékkal emelkedhet a 2006-ra előirányzott összeghez képest az infláció kompenzálása érdekében. Az EU költségvetésének felét kitevő agrárbüdzsé három elemből tevődik össze: ezek a közvetlen jövedelemtámogatás, a piacszabályozást szolgáló felvásárlási (intervenciós) alap és a vidékfejlesztés. A megállapodás szerint ez utóbbi változhat, az előző kettő azonban nem emelkedhet. Vagyis a 2006-os összegből kell kigazdálkodni az új tagoknak is járó, de csak fokozatosan bevezetendő jövedelemtámogatást, ami 2013-ra éri el az EU-gazdák jelenlegi szintjét.
A csőd elkerülése érdekében négy és fél milliárd forintos pénzügyi segítséget kap a Magyar Televízió (MTV) az Országgyűléstől – értesült a Népszabadság. Ez kevesebb, mint amennyit az alaptőkéjét elvesztett MTV kért az alapító Országgyűléstől, a tűzoltásra azonban elegendő.
Elsősorban a sikeresen végrehajtott költségcsökkentő intézkedéseknek, a chip-eladások felfutásának és a Playstation videójátékok iránti kereslet megugrásának köszönhetően a vártnál nagyobb profitról számolt be második üzleti negyedévében a Sony Corp.
A mezőgazdaságban érdekelt vállalkozások nagy része kimarad az egységes vállalkozói adó (eva) kedvezményeiből, igaz az őstermelők, kistermelők nagy része már 1996 óta élvez tb- és adókedvezményeket - írta a Magyar Hírlap hétfői számában. Becslések szerint az agráriumban dolgozók több mint 90 százaléka nem élvezheti majd az eva nyújtotta kedvezményeket.
Az evát egyéni vállalkozók, valamint a kkt.-k, bt.-k, kft.-k, szövetkezetek, ügyvédi, végrehajtói irodák, erdőbirtokossági társulatok választhatják. E körből kimaradnak azok, akik az áfatörvény szerint kompenzációs felárat - az áfát helyettesítő befizetést - választó mezőgazdasági adóalanyok. Függetlenül attól, hogy mezőgazdasági egyéni vállalkozóként vagy társas vállalkozási formában működtek. Kimaradnak az evából az őstermelők, kistermelők és a jövedéki tevékenységet folytatók, így a borászok. Kiszorulnak azok is, akik 15 milliónál nagyobb éves árbevételt érnek el, vagy kevesebb mint két éve folytatják tevékenységüket. Márpedig a mezőgazdasági termelők széles köre nem felel meg e feltételek valamelyikének. Egy sor olyan kft. alakult az elmúlt két-három évben, amelyek korábban szövetkezeti keretek között működtek, de a szövetkezeteket többé-kevésbé nyíltan diszkrimináló aktuálpolitika miatt cserélték ki a cégért. Ezen új cégek általában a 15 millió forintos korlátnak sem felelnek meg, ráadásul esetükben nincs meg a kétéves "vállalkozói múltra" vonatkozó eva-feltétel sem.
A környező országokban és Magyarországban is megjelenik saját szolgáltatásaival a Cesky Telecom (CT) vezető cseh távközlési vállalat. Az egykori nemzeti telefontársaság az EU-tagjelölt országok hasonló cégei közül elsőként szánja el magát nemzetközi jelenlétre - írja hétfői számában a Világgazdaság. A Cesky Telecom bejelentése szerint 2003 első negyedévében Pozsonyban, Bécsben és Frankfurtban alakítja ki most épülő távközlési hálózatának csatlakozási végpontjait, a beruházás következő szakaszában pedig Varsóban és Budapesten is megjelenik.
