A BÉT-en a hét végére fellendült a kereskedési kedv: mindössze 6,5 milliárd forint értékben születtek kötések. A BUX napközben megjárta a 7 000 pont régiót is, ám zárásra összeszedte magát. Így is közel 100 ponttal, vagyis 1,4 százalékkal gyengült és 7 034,67 ponton zárt.
Pénteken a kötések nagy része a Mol papírja felett született, a részvény forgalma elérte az összforgalom 50 százalékát. Az olajipari papír azonban nem járt jól a nagy népszerűséggel, árfolyama 2,2 százalékot esve 4 760 forinton állapodott meg.
A blue chipek körében a nap másik nagy vesztese az OTP volt, melynek kurzusa 3,7 százalékkal gyengült és 2 022 forinton zárt.
Meglepetést okozott viszont a Matáv papírja, mely az utóbbi időben sdokat szenvedett. A távközlési részvény árfolyama az általános bessz közepette is tartani tudta magát, és nem mozdult el csütörtöki záróértékéről, a 749 forintos szintről.
Szintén megúszta a gyengülést a gyógyszerszektor. A Richter papírjának kurzusa mindössze 0,4 százalékkal csökkent, így 11 855 forinton zárt. Legnagyobb riválisa az Egis részvénye azonban 1,34 százalékkal erősödött és 13 265 forintról várja a hétfői nyitást.
