A General Electric elnök vezérigazgatója, Geoffrey R. Immelt Csillag István gazdasági és közlekedési, valamint László Csaba pénzügyminiszter társaságában bejelentette a cég legújabb magyarországi üzletágának létrehozását, a regionális szolgáltató központként működő GE Hungary European Operation Service megalapítását. A beruházás összértéke meghaladja a 15 milliárd forintot, amihez a magyar kormány közel 10 százalékos, pályázati úton igénybe vehető támogatást nyújt. A tervek szerint a foglalkoztatottak száma 2003 végére eléri az 500 főt.
A külföldi befektetők érdeklődnek a magyar távközlési piac iránt - idézte az X-Press Craig Butcher-t, az AIG Global Investment igazgatóját, valamint Timothy S. Green-t, a GMT Communications Partners Limited igazgatóját, akiket csütörtökön Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter fogadott hivatalában.
A Vám- és Pénzügyőrség 2002 első kilenc hónapjában összesen 1506,3 milliárd forint vám- és adóbevételt szedett be, ami 42 milliárd forinttal, 2 százalékponttal marad el az időarányos teljesítéstől - adta hírül a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) Bevételi Főigazgatósága. Az Origo jelentése szerint az első háromnegyed évi vámbevétel 93 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbit. Az idei 73 százalékos időarányos teljesítés kedvezőbb, mint a múlt év azonos időszakában volt, amikor az éves előirányzatnak mindössze 71,3 százaléka folyt be a költségvetésbe szeptember végéig.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. első félévi mérleg szerinti vesztesége 57,869 milliárd forint - derül ki a hitelintézet által az MTI rendelkezésére bocsátott, a KPMG által auditált mérlegadatokból. A veszteség miatt az MFB saját tőkéje a 2001. év végi 138,520 milliárd forintról 2002. június végére 116,651 milliárd forintra csökkent.
A tőzsdei brókercégek közül elsőként az Equitaas Brókerház kínálja ügyfeleinek a K2-es tőzsdei kapcsolatot. A rendszer lényege az, hogy közvetlen összeköttetést biztosít az ügyfél számítógépe és az MMTS kereskedési rendszer között, kiiktatva a brókercégek backoffice rendszerét. A K2 rendszer használatat 2 másodperces teljesítési időt biztosít.
Az Union-Investment Hungária Rt. és a Concorde Befektetési Alapkezelő Rt. közös sajtóközleményben jelentette be, hogy a Concorde nyerte meg az Union által kiírt meghívásos pályázatot az Union-Investment által kezelt alapok átvételére.
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom az első hét havi növekedésnél mérsékeltebben, de továbbra is dinamikusan emelkedett - jelentette a KSH. A jármű- és üzemanyag-forgalom nélküli kiskereskedelmi eladások volumene augusztusban 8,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg az első nyolc havi növekedés 8,8 százalékos volt. Az összesített augusztusi kiskereskedelmi eladások 8,3 százalékkal (az első nyolc hónapban 11,4 százalék-kal) haladták meg az előző év azonos időszakit.
A Deutsche Telekom november 14-én jelenti be, fizet-e osztalékot vagy sem - értesült a Bloomberg TV. A német távközlési csoport közleménye szerint még minden lehetőség nyitva áll. A DT azután tette meg bejelentését, hogy a német VWD hírügynökség közölte: a legnagyobb európai távközlési vállalat idén nem vagy csak alig fizet osztalékot, hogy lefaraghassa adósságait. A DT vezető befektetési kapcsolattartója Thilo Kusch szerint a DT-nek 2005 előtt nem lesz nettó nyeresége. Az idei első félév 3,9 milliárd eurós vesztesége "nem fog megduplázódni" - mondta Kusch a VWD-nek.
A Deutsche Bank 352 millió euróért 9 százalék körüli Deutsche Börse (DB) pakettet ad el - írja a Bloomberg. A bank 10,4 millió DB-papírt kínál 33,50-34,75 eurós árfolyamon, intézményi befektetőknek. A tőzsde részvényei tegnap 34,85-ön zártak, ma háromnegyed tíz előtt pedig - 1,3 százalékos drágulással - 35,30 eurón álltak. A Deutsche Bank csökkenteni igyekszik összesen 15 milliárd euró értékű, más német vállalatokban meglévő részesedését, júniusban például megvált teljes, 1,6 milliárd eurót érő Münich Re-pakettjétől.
A holland parlament ma reggel - maratoni ülésezés után - megszavazta az EU bővítését támogató kormányzati előterjesztést, néhány órával a 10 ország csatlakozásáról döntő kétnapos brüsszeli csúcs nyitása előtt - jelentette a Reuters. Korábban voltak olyan félelmek, hogy holland jobboldali koalíció múlt heti összeomlása után ügyvezetőként működő kormány nem tudja keresztülvinni akaratát, ami újabb akadályt gördített volna a bővítés elé. A hollandok főleg az élelmiszer-biztonsági kérdések és a határok ellenőrzése miatt aggódnak, ezek ügyében a védzáradéktól várnak megoldást. Ez utóbbi lehetővé tenné bizonyos tagi jogok felfüggesztését, ha valamelyik újonnan érkező nem tesz eleget az EU joganyagában előírt kötelezettségeknek.
Az elmúlt héten jelentősen a kritikus határnak tekintett 400 ezres szint esett az egyesült államokbeli friss állástalanok száma. Az egy héttel korábbi, 411 ezerről 414 ezerre módosítotthoz képest 25 ezerrel, 389 ezresre csökkent a munkanélküli ellátásért jelentkező amerikaiak tábora.
A Tyco International az elemzői várakozásokat alulmúló eredményekről számolt be pénzügyi negyedik negyedéve kapcsán, így valószínűleg az új pénzügyi év első negyedévében sem tudja majd teljesíteni az előzetes elemzői prognózisokat.
Az Eastman Kodak Co. munkaerő-karcsúsításának köszönhetően magasan az elemzői várakozások feletti profitot termelt a harmadik negyedévében, ám nem áll meg: további 1300-1700 dolgozójától kíván megválni, zömmel a negyedik negyedév folyamán.
