BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Európa: az olajár magáva rántotta az indexeket is

Kedden Európában elsősorban az olajipari cégek papírjai veszítettek értékükből, miután a nyersolaj ára 7 hete nem tapasztalt mélységbe süllyedt. A FTSE-100 0,4, míg a CAC-40 1,1 százalékot veszített értékéből, így előbbi 4 118,9, míg utóbbi 3 121,0 ponton zárt. A DAX háromnegyed hétkor 3,1 százalékos veszteséggel 3 182,1 ponton állt.

2002. október 22. kedd, 18:56

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

George W. Bush beszéde nyomán, melyben közölte, hogy reményei szerint az iraki konfliktus békésen is megoldható lesz, hét hete nem látott szintre süllyedt vissza a nyersolaj világpiaci ára. Ennek eredményeképp a olajkitermelő cége papírjai veszítettek értékükből, a legnagyobb vesztes a BP-részvény volt, melynek kurzusa 5,4 százalékkal csökkent.
A Schneider Electric részvénye viszont 4,2 százalékkal emelkedett, miután az Európai Unió fellebbviteli bírósága megsemmisítette a brüsszeli bizottság döntését, melyben megtiltotta a társaság számára riválisa, a szintén francia Legrand felvásárlását.
A svéd Electrolux közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben profitjának megduplázásáról adhatott számot. A társaság papírja ennek ellenére is 9,8 százalékkal gyengült, miután a tavalyi gyenge év után a dupla nyereség sem érte el az elemzők várakozását, ráadásul a cég meglehetős borúlátással néz a jövőbe.
A nap vesztese egyértelműen az ABB volt. Piaci értékének, azaz részvényei árfolyamának 60 százaléka semmisült meg, miután a villamosgép-ipari csoport profit warningot jelentett be, s ráadásul közölte, hogy egyesült államokbeli részlege az azbesztperek miatt csődvédelemért folyamodhat.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet