BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Délutánra egyértelműen esésbe fordultak a nyugat-európai tőzsdeindexek: délután négykor a FTSE-100 0,4, a DAX 2,6, a CAC-40 pedig 0,9 százalékos mínuszban volt. New Yorkban az indexek követték európai társaik példáját: a DJIA 1,3, a S&P-500 1,4, míg a Nasdaq már 2,0 százalékos veszteségnél tartott. A BUX is begyengült, 0,7 százalékkal tegnapi záróértéke alatt, 7 160 ponton állt. A vezető részvények közül a Matáv zuhan, a Richter esik, a Mol és az OTP azonban továbbra is tartja magát.

2002. október 22. kedd, 16:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Európai Unió fellebbviteli bírósága megsemmisítette a brüsszeli bizottság döntését, melyben megtiltotta a Schneider Electric számára riválisa, a szintén francia Legrand felvásárlását. A Schneider időközben már meg is állapodott a Kohlberg Kravis Roberts & Co. és a Wendel Investissement SA által alkotott konzorciummal, hogy 3,6 milliárd euró készpénz és 1,5 milliárd eurónyi adósságátvállalás fejében eladja neki a Legrand-t. A szerződésben azonban kikötötták: egy kedvező bírósági döntés esetén a Schneider elállhat az eladástól, jelentős veszteségektől kímélve meg önmagát.

Öszesen több, mint 4 000 dolgozót bocsátanak el az IBM gyárból novembertől - írja az albamag.hu. A szervezeti változásokat 14 órakor készül bejelenteni az egység helyi vezetősége, 17 órakor pedig a német cég nagyfőnöke tart sajtótájékoztatót a Novotel szállodában. Nyár közepén - mint arról a NAPI Gazdaság is beszámolt - ezerfős leépítést jelentett be az IBM Storage Kft., amiből 850 volt a Videotontól bérelt munkaerő, 150 pedig IBM-alkalmazott.

Semmivé vált az ABB piaci értékének közel 50 százaléka, miután a villamosgép-ipari csoport profit warningot jelentett be, s ráadásul közölte, hogy egyesült államokbeli részlege az azbesztperek miatt csődvédelemért folyamodhat.

Schröder-kancellár tervezett adóemelései a kívánttal ellentétes hatással járnak majd, munkaerőpiaci reformjai pedig nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket - figyelmeztet a hat vezető német gazdaságkutató intézet közös féléves jelentésében. A hat intézet szerint a második negyedévi 0,4 százalék után a harmadik negyedévben 1,4 százalékkal bővül a német GDP, az infláció 1,4 százalékról 1,6 százalékra gyorsul, a munkanélküliek száma 4,05 millióról 4,1 millióra nő. Az idei év egészére 0,4 százalékos GDP-növekedést várnak, jövőre pedig 1,4 százalékot (az áprilisi prognózis még 0,9, illetve 2,4 százalék volt).

Az előzetes adatok szerint alaposan megcsappant az eurózóna külkereskedelmi mérlegének többlete augusztusban. A szufficit a felfelé módosított, júliusi 13,9 milliárd euróról 9,6 milliárdra csökkent, miközben a 15 tagú Európai Unió többlete 5,3 milliárdról 2,3 milliárd euróra apadt.

A kutatók várakozásai szerint az ECB nem nyúl a kamatokhoz a negyedik negyedévig - tavaly november óta 3,25 százalék az alapkamat - , akkor viszont 25 bázispontos emelésre szánja rá magát. Az eurózóna idei GDP-növekedését 0,8 százalékosra, a jövő évit 1,8 százalékosra teszik.

A 19 milliárd eurós adósságot nyögő Vivendi Universal választhat: vagy megválik üzemi nyereségének harmadát adó érdekeltségétől, vagy szerez négymilliárd eurót, s így megszerzi a többségi részesedést a második legnagyobb francia mobilszolgáltatóban - írja a Bloomberg. Elemzők szerint a Vivendi számára egyfelől igen vonzó lehet a Vodafone Group ajánlata, amely 6,77 milliárd eurót kínál a francia társaság által az SFR mobilszolgáltató anyacége, a Cegetelben birtokolt 44 százalékos pakettért. Másfelől sokat nyom a latban, hogy a mobiltelefon-társaság hozza a Vivendi üzemi nyereségének harmadát, a többségi részesedés megszerzésével pedig évi 850 millió euró cash flowhoz jutna.

A Vodafone nemrégiben többségi tulajdont szerzett Cegetelben, miután összesen 6,3 milliárd euróért kivásárolta a BT Group Plc 26, illetve az egyesült államokbeli SBC Communications Inc. 15 százalékos részesedését. A legnagyobb európai mobilszolgáltató így 56 százalékos tulajdonosává válik a Cegetelnek, amely a második legnagyobb francia mobilszolgáltató, az SFR 80 százalékos tulajdonosa. A Vivendi csak akkor tudja elkerülni, hogy kisebbségbe kerüljön a Cegetelben, ha legalább a Vodafone által a BT-nek ajánlott 4 milliárd eurót kifizeti a brit szolgáltatónak.

Rövid távon nincs napirenden a Richter állami tulajdonú részvényeinek értékesítése - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke.

A MOL Rt. a 2002. augusztus 2-án adott megbízás alapján a 2002. október 15-től 2002. október 21-ig eltelt időszakban 826 500 saját részvényt vásárolt - jelentette be a társaság a BÉT honlapján. A Mol a vásárlások eredményeképpen máig 4 578 742 darab részvényt szerzett meg, amivel az alaptőke több mint 4,6 százaléka került az olajtársaság tulajdonába.

2002 első nyolc hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 18,0 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,7 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztói árindex 5,5 százalékos növekedése mellett - 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a KSH. A havi bruttó átlagkeresetet tekintve a versenyszférában 14,0 százalékkal, a költségvetésiben 28,2 százalékkal nőttek a keresetek éves összehasonlításban. Az utóbbi terület magas keresetnövekedési ütemét a 2001. év közben történt központi intézkedések áthúzódó hatása, valamint az idei illetményemelés magyarázza. A költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, közel annyian, mint az előző év azonos időszakában.

Ma hét hete nem látott árszintre esett a kőolaj hordónkénti ára, miután kiderült: az Irak elleni háború közvetlen veszélye egyelőre elhárult. A WTI jegyzése tegnap több mint egy dollárral, s ma újabb 23 centtel gyengült, így kedd reggel a szingapúri kereskedésben már csak 28,14 dolláron állt.

Az elmúlt hónapban váratlanul csökkent a francia fogyasztók költekezési kedve: a polgárok az egy hónappal korábbinál 1,2 százalékkal vasároltak kevesebbet, éves összevetésben pedig mindössze 1,5 százalékos növekedés történt. Rövid időn belül ez már a második csalódást keltő franciaországi makroadat: nemrégiben az ipari termelésről derült ki, hogy augusztusban csak alig bővült, így egyelőre nem látszik, mi is hozná lendületbe a gazdaságot.

Ezen a héten mintegy 150, a főbb amerikai mutatók kosarába tartozó cég teszi meg negyedéves gyorsjelentését. Azok közül, akik már megtették a legjobban a világ vezető csomagkézbesítő cége a United Parcel Service Inc. szerepelt. A UPS, mely évente több mint 3,4 milliárd csomagot kézbesít, a harmadik negyedévben 578 millió dolláros profitot ért el, szemben a múlt év hasonló időszakában produkált 568 millió dolláros eredménnyel.

Az AT&T alaptevékenységi körét figyelembe véve 6 centes nyereséget ért el részvényenként a harmadik negyedéve során, miközben tavaly ugyanezen időszakban 2 centes veszteséget produkált. Az elemzői konszenzus 5 cent volt részvényenként. A társaság nettó jövedelme 45 cent volt részvényenként, szemben a tavalyi év harmadik negyedévében termelt 69 centes veszteséggel.

Az MGM a harmadik negyedév folyamán soványka, nettó 11,7 millió dolláros profitot termelt, köszönhetően annak, hogy jelentős bevételt hoztak a régebbi filmek és TV sorozatok DVD verziói. Az előző év hasonló időszakában a társaság 16 millió dolláros veszteséget ért el, igaz akkor könyvelési korrekciók miatt esett át a veszteséges oldalra.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet