A vezető részvények közül egyedül az OTP árfolyama emelkedett, igaz az rögtön 3,9 százalékkal. A Matáv részvénye 2,5, a Richteré 1,7, míg a Mol-é 0,3 százalékot veszített értékéből.
Medgyessy Péter miniszterelnök a mai kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta: nem született még döntés a kabinet privatizációs koncepciójáról, annyi azonban bizonyos, hogy a bevételek egy infrastrukturális alapba kerülnek, amelyből egyebek közt híd, vasút, illetve autópálya épül a jövőben.
A kormány pénteki ülésén továbbá megszületett a döntés, miszerint az adónyomozók az APEH-től a Pénzügyminisztérium kötelékébe "igazolnak át".
Ez év szeptemberben az egyhavi átlagos áremelkedés 0,6 százalék volt, 2001. szeptemberhez viszonyítva pedig 4,6 százalékkal növekedtek az árak - jelentette a KSH. Augusztusban az éves szintű infláció 4,5 százalék volt, a NAPI Gazdaság által megkérdezett elemzők a pénzromlási ütem változatlanságát prognosztizálták. Idén az első kilenc hónapban átlagosan 5,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
Az ÁPV Rt. igazgatósága tegnap tárgyalt az új vagyonpolitikai irányelvekről, amelyekben felvetik a Mol Rt. állami kézben lévő, 25 százalékos pakettjének eladását is. Az ÁPV-koncepciót rövidesen a kormány is megvitatja. Emellett új tőzsdei bevezetések is várhatók, az FHB Rt. és az MVM Rt. részvényeit tervezik piacra dobni, miközben a Malévet tőzsdén kívül értékesítenék, a Dunafferr számára pedig szakmai befektetőket keresnek. Az állami agrárcégekre nyílt pályázatos értékesítés várhat.
A Mol közgyűlése felhatalmazta a cég igazgatóságát zártkörű tőkeemelésre a közgyűlés összehívása nélkül is, ám csak bizonyos megszorítások mellett. Az alaptőke-emelésből származó összeget, illetve Mol-részvényeket az igazgatóságnak egy másik, legalább 100 milliárd forint saját tőkéjű olajipari cég részvényeinek vásárlására, illetve részvénycserére kell, hogy fordítsa.
A Mol Rt. mai, rendkívüli közgyűlése az igazgatóság tagjává választotta Kamarás Miklóst, az ÁPV Rt. vezérigazgatóját, Akar Lászlót, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatóját (a Horn-kormányban a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára), Simóka Kálmánnét, a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatóját, Kemenes Ernőt, aki még a Németh-kormányban töltött be tisztséget.
A pénzügyi tárca szerint csak 70-90 ezren választják az egyszerűsített vállalkozói adót. Az étkezési jegyek adómentes kedvezményét 500 forinttal emelné meg a parlament költségvetési bizottsága - derült ki az adótörvényekhez beérkezett módosító indítványok tegnapi vitáján. Erről és az utazási csekkek kedvezményéről az érdekegyeztető tanácsban döntenek majd.
A két legnagyobb párt egymástól függetlenül készíti már törvényjavaslatát, hogy a Kossuth-díjhoz hasonlóan adómentes legyen a Nobel-díj. Így Kertész Imre író mentesülhet 4 millió svéd korona befizetéséről.
A lakosságot leginkább érintő termékek és szolgáltatások közül jövőre a 25 százalékos áfakulcs alá kerül a mosás, vegytisztítás, a bútorszállítás és az ügyvédi tevékenység - derül ki az Országgyűléshez benyújtott adótörvény-módosításokból. Utóbbi a tárgyi adómentes körből kerül ki, vagyis itt lehet számítani a legnagyobb mértékű áremelkedéssel. A ruhatisztítással foglalkozó cégek valószínűleg inkább lenyelik a magasabb áfát, s nem érvényesítik az áraikban.
Az elmúlt négy hónapban mintegy 250 millió forintot sikerült megtakarítania a Millenáris Kht. új vezetőségének - tudta meg az X-Press. A Kht. vezetősége a gazdálkodás átszervezésével, új üzemeltetési és szolgáltatási szerződések megkötésével érte el a kiadások csökkentését.
Az év végéig elkészül az a közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos javaslat, amelyet Magyarország az Európai Unió (EU) elé tár annak reményében, hogy támogatást szerez a beruházásokhoz. Mindez felgyorsíthatja az uniós források megszerzését, a kormányzat a következő négy évben 200-260 milliárd forint uniós támogatást remél a tervezett gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséhez.
A Pannon GSM október 15-től bevezeti a multimédiás üzenetküldő szolgáltatását, az MMS-t - jelentette be Klaus Rasmussen, a Pannon vezérigatója pénteki sajtótájékoztatóján. A szolgáltatás azért tekinthető egyedülállónak a magyar piacon , mert nem csak azok számára nyújt lehetőséget képtartalom fogadására, akik ennek vételére alkalmas készülékkel rendelkeznek, hanem valamennyi Pannon előfizető hozzájuthat a nem csupán szöveges üzenetekhez.
A NABI-csoport újabb megrendelést kapott Chicago autóbusz-modernizációs programjának keretében, ezúttal mintegy 9 millió dollár értékben 25 darab 45C-LFW típusú CompoBus szállítására - közölte a járműgyártó. A 2001. januárjában megszerzett, 230 darab 60LFW típusú autóbuszra vonatkozó szerződés után ezzel a cég a már második megrendeléséhez jut a chicago-i közlekedési vállalattól (Chicago Transit Authority - CTA).
Ami a külföldi híreket illeti, a francia stisztikai hivatal (INSEE) rontotta a második negyedévre szóló növekedési várakozását. A GDP korábban 0,5 százalékos növekeédse után most 0,4 százalékos bővülésre számítanak a statisztikusok. Az INSEE ugyanakkor az első negyedéves növekedésre korábban adott előzetes becslését 0,5-ről 0,6 százalékra növelte.
A legnagyobb európai áruházlánc és csomagküldő hálózat, a német KarstadtQuelle AG eladásai a harmadik negyedévben 0,8 százalékkal emelkedtek, ami fordulatnak nevezhető az első félévben feljegyzett 3,1 százalékos visszaesést követően. A forgalmának 90 százalékát Németországban bonyolító társaság az első háromnegyedéves eladásai 10,9 milliárd eurót tettek ki, ami 1,9 százalékos visszaesés.
A második legnagyobb brit élelmiszerlánc, a Sainsbury megerősítette, hogy lasult az értékesítés növekedése. A hálózat - amely az USA-ban a Shaw's láncot birtokolja - közölte, hogy a Sainsbury's Supermarkets' második negyedévi - az értékesítési periódus az október 12-t megelőző 16 hét volt - eladásai 2,4 százalékkal nőttek. A társaság a június 22-én véget ért 12 hétben 2,7 százalékos eladási növekedést produkált, ami ugyancsak lassulás.
A cseh kormány - reményei szerint - minél hamarabb, akár már november közepére kiírja az újabb versenytárgyalást az Unipetrol cseh vegyipari cégre, mely iránt a Mol-TVK-OMV-konzorcium is jelezte korábban érdeklődését.
A General Electric (GE) harmadik negyedévi nettó eredménye 25 százalékkal emelkedett - jelentette be a cég pénteki sajtótájékoztatóján. A vállalatóriás eredményét elsősorban az NBC televíziótársaság teljesítménye, valamint az internetes kereskedelmi leányvállalatának eladása segítette a műanyagipar, valamint az alaptevékenységnek számító energiaipari és repülőgépipari ágazatok gyengélkedésével szemben.
A dél-koreai Hyundai Motor szövetséget kötött a DaimlerChryslerrel és a japán Mitsubishi Motorsszal autóalkatrészek közös fejlesztésére és beszerzésére, mintegy 13 milliárd dollár értékben.
A Lucent Technologies a negyedik negyedévre a korábbi 45 centről 65 centre módosította részvényenkénti veszteségét. Emiatt a 2003-as pénzügyi év végére mintegy 35 000 főre szeretnék csökkenteni a dolgozói állományt, csaknem 10 000 fővel kevesebbre, mint azt az idei év végére tervezték.
