A Budapesti Értéktőzsdén folytatódott a forgalom hét elején megindult élénkülése. A parketten 8,8 milliárd forint értékben születtek kötések, a BUX 150 ponttal, vagyis 2,2 százalékkal emelkedett és 6 841,09 ponton zárt.
A blue chipek közül ismét az OTP papírja iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés, a börze forgalmának több mint felét az OTP-részvények feletti kötések adták. A hitelintézet papírjának árfolyama azonban megsínylette a nagy érdeklődést (no meg a bankszektor európai gyengülését): 1,2 százalékkal esett és 1 828 forinton zárt.
A Mol és a Matáv papírja egyaránt élvezte a befektetők bizalmát, előbbi 3,5, utóbbi 3,9 százalékkal növelte értékét. Az olajipari részvény kurzusa így 4 940, míg a távközlési társaság papírjáé 712 forintra módosult.
A Richter részvényének árfolyama is sokkal, 3,8 százalékkal erősödött és 12 250 forinton zárt. Nem vehette fel azonban a versenyt az Egis papírjával, mely egy elemzői vélemény hatására az utóbbi napokban a befektetők titkos kedvencévé vált. Az Egis-részvény kurzusa félmilliárd forintos forgalom mellett 5,9 százalékkal hízott és 12 600 forintról várja a holnapi nyitást.
