Az értékesítési közvetlen költségek, a három gyáregység összehangolt és gazdaságos működésének köszönhetően mindössze 24 százalékkal emelkedtek. A közvetlen költségek bővülését az értékesítési árbevétel növekedéséhez viszonyítva, a féléves eredményeknél több mint 2 százalékal gyorsabb emelkedést mutat az értékesítés javára. Ennek köszönhető, hogy a bruttó eredmény az előző időszaki értéket mintegy 44 százalékkal haladja meg, mintegy 5 milliárd forintot ér el. Az értékesítés árbevételének növekedési indexe és a bruttó eredmény bővülési üteme közti eltérés csaknem 17 százalék, az első félévi 9 százalékal szemben.
A közvetett költségek 29 százalékos emelkedésének hátterében a forgalom növelése (új termékek, mélyhűtött és mikrózható ételek megjelenése) érdekében megvalósított marketing költségek emelkedése áll. Az egyéb bevételek és ráfordítások értékének változását főként a cégcsoporton belüli konstrukciós változtatások magyarázzák.
Figyelemre méltó siker, hogy a cégcsoport üzemi eredménye csaknem 60 százalékkal javult, elérte a 1,5 milliárd forintot. Az értékcsökkenéssel növelt működési eredmény (EBITDA) pedig több mint 60 százalékal bővült. A társaság pénzügyi eredményétt negatívan zárta, lényegesen kedvezőbb feltételekkel jutott külső forrásokhoz, mintegy 32 millió forinttal csökkentve kamatkiadásat.
Az értékcsökkenéssel korrigált szokásos vállalkozási eredmény 40 százalékos növekedést mutat, ami a megnövekedett termelés miatti növekvő hiteligény mellett kedvező. Rendkívüli eredményt nem terveztek, ennek és az elmaradt árfolyamnyereség ellenére is 1,15 milliárdról 1,3 milliárd forintra növelte a cég adózás előtti eredményét, amely tisztán a vállalat alaptevékenységéből származik. Ugyancsak a sikeres működés jele a cég készpénzforgalmának 25 százalékos bővülése, 1,86 milliárd forintra.
