A Matáv csoportszinten 2003-ban mintegy 9 százalékos létszámleépítést hajt végre, 2004-ben pedig mintegy 3 százalékos csökkentést tervez a hatékonyság további javítása érdekében - derül ki a BÉT honlapján megjelent közleményből.
A Matáv Rt. és az érdekképviseletek közötti tárgyalások lezárásaként 2002. szeptember 17-én megállapodás jött létre a 2003. és 2004. év létszám csökkentésérol, valamint a 2003. évi bérekről, jóléti és szociális juttatásokról. A megállapodás alapján a 2003-ra megvalósuló bérfejlesztés éves szinten átlagosan 6,4 százalékos keresetfejlesztést eredményez a Matáv Rt.-nél. Ennek részeként 2003.
április 1-től általános bérfejlesztésként 7 százalékos emelésre kerül sor, az év hátralévő részében 1,5 százalékos növelés lesz.
A létszámcsökkenés társasági szinten várhatóan 2003-ban 1100 főt, illetve 2004-ben 250 főt érint. A létszám-racionalizálás a
vezetés becslése szerint hozzávetőleg 8 milliárd forint ráfordítást eredményez 2002-ben.
A leányvállalatok létszáma mintegy 330 fővel csökken 2003-ban, 2004-ben 200 főt meghaladó létszám-racionalizálást terveznek. A csoport zárólétszáma 2003-ban várhatóan 1430 fővel lesz alacsonyabb, mint 2002. év végén, míg 2004-ben a csökkenés legalább 450 főt jelent.
Júliusában a kiskereskedelmi forgalom az első félévi növekedésnél mérsékeltebben, de továbbra is dinamikusan emelkedett - jelentette a KSH. A jármű- és üzemanyag-forgalom nélküli eladások volumene júliusban 7,1 százalékkal, munkanapokkal kiigazítva 9,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az előző hónaphoz viszonyítva 0,9 százalékos csökkenést mutat a szezonálisan és munkanapokkal kiigazított volumenindex. Az összesített (jármű- és üzemanyag-forgalommal együtt számított) kiskereskedelmi forgalom 2002 júliusában 537 milliárd forintot, az első hét hónapban 3233 milliárd forintot ért el. A júliusi eladások változatlan áron az előző év júliusi szinthez képest 9,0 százalékkal emelkedtek, míg az előző hónaphoz képest szezonálisan kiigazítva 0,8 százalékkal mérséklődtek.
A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiuma tegnap 12 millió dollár megfizetésére kötelezte első fokon a Postabankot a Nádor-ügy kapcsán - írja a Népszabadság. A bank - kamataival együtt - 6,12 milliót csenget a berlini Landesbanknak és 2-2 milliót a stuttgarti baden-Württembergische Bankna, az izraeli Bank Hapoalimnak és a CW Banknak a három éve a Nádor 95 Rt. acélvásárlására adott akkreditív alapján.
A pénzügyi tárca a következő évtől öt- vagy hétszázalékos általános forgalmi adóval (áfa) terhelné a gyógyszereket. A költségvetésitörvény-javaslatban megjelent tervről még nincs politikai döntés, ám az egészségügyi tárca illetékesei elismerték, hogy az uniós csatlakozás idejére mindenképpen meg kell szüntetni a gyógyszerek áfamentességét - írja mai számában a Népszabadság.
Jelenleg a gyógyszerek mentesek az általános forgalmi adótól Magyarországon, az Európai Unióban viszont országonként ugyan eltérő mértékű – 4–25 százalékos –, de kötelező áfa terheli ezt a termékkört. Egyelőre nem tudni, hogy a gyógyszereket már januártól vagy csak az év második felétől vonnák-e be az áfakörbe. A kivetendő áfa mértékéről sem született döntés, és az is homályos, hogy milyen arányban osztoznának az adónem terhein a gyártók, a betegek, illetve a költségvetés.
Az év végéig megválik Lukas Mühlemann vezérigazgatótól a Credit Suisse Group - jelentette a Bloomberg. A váltást a csoport növekevő veszteségei, a társaság papírjainak értékvesztése mellett a Mühlemann ellen folyó vizsgálatok is magyarázzák.
A távozó vezérigazgatót a Credit Suisse "private banking", illetve biztosítási üzletágait vezető Oswald Grübel és a Credit Suisse First Boston befektetési bankot irányító John Mack váltja majd. A Credit Suisse az utóbbi négy negyedévből hármat zárt veszteséggel, részvényeinek értéke pedig 54 százalékot esett az idén.
Az OPEC illetékesei eldöntötték, hogy változatlanul hagyják a negyedik negyedévre is a meglevő kitermelési kvótákat. A január óta életben levő korlátozás hatására - az utóbbi időben felerősítve az Irak elleni háborúval kapcsolatos várakozásokkal - 30 dollár körül mozog az USA-ban irányadó WTI hordója, s a mostani döntés nyomán ez várhatóan egy darabig így is marad. Az OPEC elnöke, Rilwanu Lukman ugyanakkor rámutatott, hogy a szervezet országai most is összesen napi 1,8-2 millió hotrdó olajjal többet hoznak felszínre a megengedett 21,7 milliónál. Az OPEC-hez tartozó termelők legközelebb december 12-én jönnek ismét össze, hogy eldöntsék a 2003 első negyedévében követendő stratégiát.
