Jurij Luzskov szerint szégyenletes, hogy az orosz hatóságok ismét beengedik az amerikai szárnyasokat az ország piacára - derül ki a BBC News beszámolójából. Orosz kutatások szerint az amerikai gazdák által használt biológiai serkentőszerek elhízáshoz, illetve azzal kapcsolatos egészségügyi problémákhoz vezetnek - jelentette ki Luzskov. A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy ő visszautasította az USA moszkvai nagykövetének kérelmét, amellyel az amerikai baromfiak visszaengedését akarta megtámogatni.
Oroszország az utóbbi 10 évben lett az amerikai baromfiexport legnagyobb piaca - évi 630 millió dollárral - , amióta eltörölték a kereskedelmi korlátozásokat. Az USA-ból érkező csirkék olcsóbbak voltak, mint a hazaiak, különösen népszerűvé vált a darabolt csirkecomb - a nép nyelvén "Bush-láb" (a korlátozások eltörlésekor az idősebb Bush volt az elnök).
Oroszország márciusban azért állította le a teljes amerikai baromfibevitelt, mert túl magasnak ítélte hús antibiotikumtartalmát, illetve szalmonella-fertőzöttségét. Ezen túlmenően aggályosnak tartották a génkezelési technológiák alkalmazását is. Néhány nappal ezelőtt azonban az orosz és az amerikai állategészségügyi hatóságok megállapodtak azon igazolások tartalmában, amelyek birtokában az USA exportőrei elvben ismét elindíthatják a baromfiszállítmányokat Oroszország - ha nem is Moszkva - felé.
