Az amerikai gazdaság feltámadása bosszantóan lassú ütemben halad - erre utalnak legalábbis a legfrissebb makroadatok, s ennek nyomán persze a befektetők inkább szabadulni akartak részvényeiktől. A cégek sem szolgáltak gyógyírrel, hiszen az Exxon Mobil nyeresége csalódást okozott, a Qualcomm kilátásairól a Credit Suisse szakértője nyilatkozott kedvezőtlenül, az Adobe szoftvercég pedig profit warninggal örvendeztette meg a piacokat. Ha mindez nem lenne elég, az elemzők derűlátása is megcsappanóban van. A Thomson First Call által megkérdezett szakértők arra számítanak, hogy a harmadik negyedévben az S&P-500 13 százalékkal emelkedik majd, szemben a július elején közölt 17 százalékos várakozással.
