A Mol Rt. a napokban jelentette be, hogy divesztíciós stratégiája részeként értékesítette a százszázalékos közvetett tulajdonában lévő Rotary Fúrási Rt.-t. A vételárról eddig nem közöltek információkat, ám a Bloomberg legújabb, a Vjesnik horvát lapra hivatkozva közölt értesülései szerint az INA 7 millió dollárt fizetett a Szíriában és Tunéziában működő fúróberendezések és a hozzájuk kapcsolódó megbízási, szállítói és szolgáltatási szerződésekért.
Kifejezetten lanyha érdeklődés jellemzi a bankközi devizapiacot. A magyar fizetőeszköz kismértékben erősödött, dél előtt az euró 244,83, a dollár 251,57 forinton állt.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) júliusi értéke 54,9. Ez a felmérés eltelt hét évének legnagyobb júliusi értékét jelenti. Az index közel azonos az egy hónappal korábbi értékével, csupán 0,1 százalékponttal nagyobb növekedést jelez, mint júniusban. Az előző évek azonos időszaki indexértékeit tekintve az index nagyobb, mint a felmérés csúcsévének számító 2000-es év júliusi BMI értéke (54,6), és meghaladja a tavalyi index értékét (53,3) is.
Ma hallgatja meg a kormányfőt a titkolsszolgálati múltját vizsgáló bizottság. A nyilvános ülésen Medgyessy Péter elmondta, nem kényszerítették az együttműködésre, a kémelhárító munkát azért vállalta el, mert azt ígérték neki, intellektuális, értékelő munkát kell végeznie.
Ami a nemzetközi makrogazdasági híreket illeti, júliusban az előző havi 51,8 pontról 51,6-ra csökkent az eurózóna beszerzési menedzserindexe (PMI), vagyis az övezet feldolgozóipari termelése, ha kissé lanyhuló ütemben is, de tovább emelkedett. A termelés nőtt Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Olaszországban, miközben a görög, ír, holland és spanyol termelés csökkent.
A korábbi két hónap emelkedését követően júliusban meredeken zuhant a francia fogyasztói bizalmi index - jelentette az ország statisztikai hivatala. A júniusi mínusz 13-as értékről az áprilisi szintre, mínusz 17-re zuhant az elmúlt hónapban az indikátor.
A WTO Európa mellett döntött az acélháborúban, amikro közölte, hogy az acéltermékekre kivetett amerikai vámok nem összeegyeztethetők azokkal a szabályokkal, amelyekre az egyes tagországok hivatkozhatnak hazai iparágaik védelmében. Az EU sietve fel is szólította az Egyesült Államokat, azonnal helyezze hatályon kívül a szabálytalanul kivetett vámokat, illetve építsen le minden, a WTO szabályaival össze nem egyeztethető korlátozást
A világ legnagyobb piaci értékű olajtársasága, a Royal Dutch/Shell Group a második negyedévben - az energiaárak esése és az üzemanyaggyártási tevékenység csökkenő profitrátája miatt - az egy évvel korábbinál 38 százalékkal kisebb profitról számolt be.
A legnagyobb európai biztosítótársaság 3000 állást - ez alkalmazottainak 5,6 százaléka - leépít a tuljadonában lévő Dresdner Banknál, miután a bank közzétette második negyedévi 350 milliós veszteségét.
