Végképp kieshet a pikszisből a Mol, ugyanis Wieslaw Kaczmarek a lengyel olajipar privatizációját intéző Nafta Polska vezetője az orosz Lukoil és a brit Rotch Energy alkotta konzorciumnak javasolja eladni a gdanski finomítót. Kaczmarek úgy érzi, az üzlet - mivel orosz befektető jelenne meg a lengyel gazdaság egyik stratégiai pontján - rejt magában némi kockázatot, s a kényes helyzett miatt ő inkább a kormány elé utalta a döntést.
A gazdálkodó szervezetek 94 százaléka kötött valamilyen biztosítást, legelterjedtebb a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás, amivel az ügyfelek 79 százaléka rendelkezik. Csaknem ugyanennyien kötöttek vagyon- és felelősségbiztosítást, míg a gazdálkodó szervezetek 61 százalékának van Cascója. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a gazdálkodó szervezetekről, mint biztosítási ügyfelekről.
Összesen 25 ezer – az előző év azonos időszakához képest 63 százalékkal több – lakás-előtakarékossági szerződést kötött a Fundamenta lakás-takarékpénztár idén az első félévben, mintegy 31,7 milliárd forint értékben.
Az agrártárca döntése szerint több nyugat-európai országból csak akkor hozható be sertéshús, ha az megfelel az azonosíthatóság és nyomonkövethetőség kritériumának. A minisztérium így akarja kiszűrni a tiltott hormot tartalmazó húsokat, ám az importkorlátozás jól jön az alacsony árak miatt elégedetlenkedő belföldi termelőknek is.
Ami a legfontosabb külföldi vállalati híreket illeti, lemondott posztjáról Thomas Middelhoff, a Bertelsmann korábbi vezérigazgatója, miután kibékíthetetlenné mélyült az ellentét közte, és a társaság felügyelő bizottsága között. A 167 éve a Bertelsmann család tulajdonában álló céget Middelhoff, 1998-as színrelépése óta a világ 5. legnagyobb, évi 20 milliárd dolláros forgalmat generáló médiacégévé változtatta. A később hivatalosan cáfolt pletykák szerint Middelhoff a Deutsche Telekom élére távozhat.
A brit Pearson kiadócsoport bejelentette, hogy az egy részvényre jutó eredmény terén - a korábbi prognózisnak megfelelően - jelentős növekedésre számít az idén. A cég az első negyedévben 26 millió font nyereséget termelt az egy évvel azelőtti 28 milliós veszteség után.
Forgalmát 23, bruttó üzemi árrését 39, üzemi eredményét 54, adózás előtti nyereségét pedig 91 százalékkal növelte idén az első félévben az előző év azonos időszakához képest a milánói Merloni Elettrodomestici, ami azt jelenti, hogy a cég továbbra is fenntartja növekedési ütemét, annak ellenére, hogy számos gyártót hátrányosan érint a fehéráruk (háztartási gépek) iránti kereslet 0,4 százalékos visszaesése Európában. A cég igazgatótanácsa mai milánói ülésén jóváhagyta a második negyedéves eredményeket.
A májusi 10,9 milliárd koronás (244,7 millió dollár) mélypontot követően júniusban mindössze 6,1 milliárd koronás (137 millió dollár) hiányt mutatott a szlovák külkereskedelmi mérleg. A javulás elsősorban a csökkenő olaj- és dollár-árnak, illetve a várokzások feletti bevételt hozó exportnak köszönhető.
