Az elemzők szerint a 2,1 százalékos emelés gesztus értékű lenne az állam részéről, hiszen a második félévi eredményhez 100-200 millió forinttal járulna hozzá. (A gyógyszer-megállapodás szerint az éves infláció 70 százalékával emelhetnek árat a gyártók, de tavaly a kormányzat által számított 6 helyett 9 százalék lett az infláció, így a fennmaradt 3 százalék 70 százaléka a 2,1-es érték. A 3,85 százalék pedig a Richter által az idénre előrejelzett 5,5 százalékos éves inflációból számítható ki.)
A Richter ugyanakkor ragaszkodik az 550 forint alatti készítményeknél az 55 forintos emeléshez. E nélkül ugyanis Bogsch szerint olyan helyzet alakulhat ki, hogy a hazai gyártás már gazdaságtalanná válik. Ebben az esetben pedig ezeket a gyógyszereket importból kellene pótolni, ami viszont drágább megoldás lehet.
