BUX 141600.83 0,44 %
OTP 46100 3,02 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

A Függetlenség Napja miatt a Wall Street ma nem nyitott ki, így semmi sem zavarja a nyugat-európai erősödést. Háromnegyed négy után a Footsie 1, a DAX 1,9, a CAC-40 pedig 1,8 százalékos pluszban volt. Itthon délután elkezdték oszlatni a Kossuth téren összegyűlt demonstráló, néhány száz fős tömeget. A forint nagyot esett a bankközin, miközben a BUX az európai trendet követve, négy óra előtt több mint másfél százalékos emelkedéssel 7 570 pont körül állt.

2002. július 4. csütörtök, 15:58

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A blue chipek közül a Matáv és az OTP 2,5 százalék körüli, a Richter pedig 1,4 százalékos pluszban volt, miközben a Mol stagnált.

Magánszemélyek egy csoportja ma reggel lezárta az Erzsébet hidat. Nyolc autó eltorlaszolta a közlekedést és követelte a parlamenti választások szavazatainak újraszámlálását, a szavazócédulák megsemmisítésének leállítását. A tüntetők bejelentés és engedély nélkül állították meg a forgalmat, dél körül a rohamrendőrökkel megerősített erők lekényszerítették a a demonstrálókat a hídról, a fennakadást okozó gépjárműveket elszállították. A protestálók a Kossuth Lajos térre vonultak át, az összegyűlt, néhány száz fős tömeget a rendőrök délután elkezdték feloszlatni.

Meglódult az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, az európai fizetőeszköz árfolyama 250 forint felett is járt. A forint az árfolyamsáv erős oldalán, a centrumtól számított 10 százalék alá esett, amiért alapvetően a kedvezőtlen makroadatok gerjesztette kamatemelési várakozások okolhatók, de hatnak a belpolitikai feszültségek is.

Másfélszeres túljegyzés mellett ismét emelkedett a 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek (DKJ) átlaghozama, s az 9,55 százalék lett

A Rába Rt. ma aláírta azt az együttműködési megállapodást, melynek révén az izraeli Engel-csoport a gépipari társaság Győr-Belváros közeli, 45 hektáros telephelyén, nyolc év alatt, egy ötezer lakásból, irodákból és üzletekből álló ingatlankomplexumot építhet fel. A beruházásra nem hoznak létre közös vállalatot, azt csak az Engel végzi. A telephely vételára 2004-2012 között, részletekben, kétéves periódusokban érkezik a Rábához.

Véget ért a tiszavasvári ICN Magyarország Rt. konszolidációja, miután a korábbi 6 milliárd forintos (20 millió dollár) veszteséget tavaly nyáron leírta a társaság. 2001 utolsó negyedévében már szolid nyereségük volt, idén pedig 3 millió dolláros profittal számolnak.

A Malév 4,3 milliárd forinttal (mínusz 7,1 milliárdról mínusz 2,8 milliárd forintra) csökkentette üzleti veszteségét az első hat hónapban. Miközben az említett időszakban az európai légiforgalom 5 százalékkal esett, a Malév utasforgalma 0,4 százalékkal gyarapodott. A társaság új regionális szolgáltatásának, a Malév Expressnek gépei a jövő héttől kezdik meg működésüket.

A MÁV Rt. 1995 és 2001 között összesen 655 milliárd forint állami támogatást kapott, ennek ellenére veszteségesen működött. A vállalat eladósodottsága nőtt, 1995 és 2000 között ugyanis 48 milliárd forinttal több hitelt vett fel,mint amennyit hiteltörlesztésre fordított.

Ami a gyengén csordogáló nemzetközi makrogazdasági híreket illeti, a Bank of England a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a szigetország irányadó kamatlábán, így az 4,0 százalék maradt. Az Európai Központi Bank (ECB) - követve a brit kollégájának példáját - szintén nem változtatott az eurózóna 3,25 százalékos alapkamatán.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet