BUX 143290.24 1,19 %
OTP 45900 2,57 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Európa: csak a Footsie állta a sarat

A tengerentúli esés betette a kaput az addig mérsékelt erősödést produkáló nyugat-európai tőzsdéknek, s hiába emelkedett az eurózóna beszerzési menedzserindexe, a börzemutatók többsége lefelé mozdult. Az FTSE-100 ugyan 0,6 százalékkal 4 685,8 pontra emelkedett, a CAC-40 viszont leheletnyi gyengüléssel 3 897,4 ponton landolt, a DAX pedig - egy órával zárás előtt - 0,9 százalékos mínuszban volt.

2002. július 1. hétfő, 19:07

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A londoni mutatót elsősorban a felfelé korrigáló médiapapírok erősítették, de drágultak a BAE Systems papírjai is, a befektetők ugyanis örömmel fogadták, hogy a cég helyett a Northrop költheti el pénzét a TRW bekebelezésére. A nap egyik legnagyobb sztorija egyébként a France Télécommal volt kapcsolatos: a Financial Times által közölt, egy esetleges újraállamosítást firtató, ám a távközlési cég által később cáfolt információ olyannyira fellelkesítette a piacokat, hogy még a Deutsche Telekom is szárnyakat kapott. Párizsban a Vivendi szintén a nyertes oldalt erősítette, a drágulást társaság vezérigazgatójának lemondásáról érkezett újsághír idézte elő. A DAX-ot ezzel szemben alapvetően az Allianz, valamint a CSFB által leminősített Infineon húzta le, de - a Nike által szponzorált brazil válogatott vb-győzelemének betudhatóan - gyengén szerepeltek a sportszergyártók részvényei is.
A mobiltelefongyártók papírjai nem mutattak egységes képet, a Nokia ugyanis profitkivét áldozata lett, míg az Ericsson azt követően kezdett vágtába, hogy a vállalat fő tulajdonosa akvizíciót, illetve a cég eladását helyezte kilátásba.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet