Eközben a Matáv 5, a Mol közel 3, a Richter pedig 2,8 százalékkal drágult. A bankpapírokból délelőtt két komoly külföldi hátterű brókercég kezdett bevásárlásba, s később csatlakozott egy olyan társaság is, amelyik korábban az eladói oldalon jeleskedett.
Ami a hazai tőzsdei cégeket érintő legfrissebb híreket illeti, a Pick-Szeged Rt. bejelentette, hogy új húskereskedelmi igazgatója 2002. július 1-től Sólyom György lett.
Szintén hazai vonatkozású fejlemény, hogy a mobiltelfongyárak beszállítójaként ismert japán Sunarrow Ltd. a Nokiát követve Komáromban építi fel első európai üzemét, ahonnan just in time-rendszerben el tudja látni a Nokia-gyárat telefonbillentyűzettel. A Nokia területével határos, 5 hektáros telken 8 200 négyzetméteres alapterületű, 120 főt foglalkoztató üzem épül, 2 millió dollár beruházással.
Az eurózónában a kiskereskedelmi értékesítés volumene idén áprilisban 0,6 százalékkal elmaradt a márciusitól. Ez az érték 0,1 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál. A Reuters által megkérdezett elemzők előzetesen havi összevetésben stagnálásra, míg éves szinten 1,3 százalékos bővülésre számítottak.
A nemzetközi céghírek között fontos fejlemény, hogy mától jegyzik a New York-i tőzsdén a Chinoin anyacége, a Sanofi-Synthélabo, francia gyógyszeripari vállalat papírjait, és megindult az azokkal történő kereskedés is.
Az izraeli Teva gyógyszergyártó cég közölte, hogy befejezte a Bayer franciaországi, generikus készítményeket gyártó leányvállalatának készpénzes felvásárlását. A 97 millió euróba kerülő cég neve megváltozik, igaz, nem túl fantáziadúsan, Bayer Classicsról Teva Classicsra.
A 3M Co. bejelentette, hogy a második negyedévben az egy évvel korábbi 1,12 dollár után, illetve a piac által várt 1,25 dollár helyett 1,33 dollár részvényenkénti eredményre számít.
A Le Monde francia napilap értesülései szerint a Vivendi Universal vezérigazgatója, Jean-Marie Messier tegnap este bejelentette: hajlandó lemondani pozíciójáról. A lap úgy tudja, Messier utódjául az igazgatóság Jean-René Fourtout jelölheti, aki jelenleg az Aventis gyógyszergyártó cég felügyelő bizottságának alelnöke.
A hadiipari eszközök és autóalkatrszek gyártásával foglalkozó TRW Inc. beadta a derekát, s végül igent mondott a Northrop Grumman legújabb, összesen 11,8 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatára. A beleegyezésre a TRW vezérigazgatójának távozását követően került sor.
A Tui német turisztikai holding a kínai CTS utazásszervező céggel közös vállalkozást alapít, amelyben a német cégnek többsége lesz - jelentette be Michael Frenzel vezérigazgató. A Kínába menő turistaforgalom ugyanis évről évre dinamikusan nő, átlagosan nyolc százalékkal. A kínaiak kiutazási hajlandósága szintén gyorsan nő, csak 2000-ben mintegy 10,5 millióan mentek szervezetten külföldre.
